A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Már Románia légterében sem létesített rádiókapcsolatot a Norvegian légitársaság Boeing 707-es utasszállító repülőgépe, amely Szingapúr -London útvonalon repült, ezért riasztásra kerültek a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjei.
A Gripen-pár az utasszállítót a magyar határnál elfogta és elvégezte az azonosítást, majd rádiókapcsolatot létesített az utasszállító repülőgép pilótáival, akik ezek után felvették a rádiókapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással is. Az utasszállító repülőgép 15 óra 17 perckor elhagyta az ország légterét, a Gripenek pedig visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.
(Honvédelmi Minisztérium)
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.