Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Jövő augusztusra fejeződne be a felújítás, új burkolatot kapna a tér és a környező utcák.
A tervek szerint szeptemberben kezdődhet meg a belvárosi Vörösmarty tér és környékének felújítása, amely várhatóan több ütemben eltart majd jövő év augusztusának végéig - derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből. A budapest.hu oldalon csütörtökön közzétett javaslatban a V. kerületi önkormányzat, mint projektgazda a fővárosi önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását kéri a Vörösmarty tér felújításhoz.
A komplex felújítás elsődleges célja a környező utcákkal egységes arculat kialakítása, a Vörösmarty tér jelenleg is domináló gyalogos forgalmának megtartása, a közösségi tér jelleg fejlesztése, valamint az időszakos vásárok közműellátásának előkészítése.
A tervek szerint a Vörösmarty tér mellett felújítják a Deák Ferenc utca Bécsi utca és a Vigadó épülete közötti szakaszát, a Vigadó utcát, valamint a Harmincad utcát. A rekonstrukció során a teret egyedi, természetes lapkővel burkolják le, valamint megújítják a forgalomtechnikai elemeket, az úttartozékokat - a szegélyeket, a parkolásgátló elemeket, a faveremrácsokat - és az utcabútorokat. Továbbá korszerűsítik a felszíni vízelvezetést, felújítják, illetve cserélik a közműveket és fejlesztik a megvilágítást is.
A téren az egészséges fák megtartása mellett, további fákat ültetnének, illetve a Vörösmarty szobor körül gyepes felület létesítenének.
Az előterjesztés szerint jelenleg folyamatban van a koncepcióterv véglegesítése. A kivitelezési munkák tervezett kezdete szeptember eleje, a projekt befejezésének végső határideje jövő év augusztusának vége. Mint írták, a főváros a felújítás megvalósításában nem vállal anyagi terheket, a felújítást teljes egészében a kerület finanszírozza belügyminisztériumi támogatásból tervezetten, bruttó 1,6 milliárd forintból.
A tervezett ütemezés szerint a kivitelezés a téli és a tavaszi vásár miatt kettő, illetve másfél hónapig szünetelne.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.