Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A városban július 15-én tartanak időközi önkormányzati választást, mert áprilisban Hubay György nyert, és parlamenti képviselő lett.
Korábban megírtuk, hogy a polgári nevén Erdei Sándor független jelöltet támogatja az MSZP és a Jobbik a miskolci időközin. Az MSZP közleménye szerint Erdei Sándor 42 évvel ezelőtt Miskolcon született, diplomáját a Miskolci Egyetemen szerezte, két évtizede a Győri kapu városrészben lakik. Országos ismertségre humoristaként televízió- és rádióműsorokban tett szert.
Erdei ismertette programját a DK-nak is, ők is támogatják. És így tett a Momentum is.
A Momentum miskolci alapszervezete a mai naptól kezdődően egészen a választásig támogatja majd a jelöltet aláírásgyűjtéssel, plakátolással, pultozással és szórólapozással is. A Momentum Erdei Sándort hiteles, esélyes jelöltnek tartja, és olyan indulónak ismerte meg, akinek az elképzelései abszolút összhangban vannak a Momentum gondolkodásmódjával. A cselekvés politikájában hisz, jól beágyazott és helyi, ismert ember. A Momentum reméli, hogy a Jobbik, az MSZP után a többi ellenzéki párt is támogatásáról biztosítja majd Erdei Sándort, aki így esélyes, helyben jól beágyazott és közös jelöltként állhat szemben majd a Fidesz jelöltjével.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.