Valószínűleg megszűnik az Együtt

A döntést még a nyár folyamán meghozzák.

  • hvg.hu hvg.hu
Valószínűleg megszűnik az Együtt

Szabó Szabolcs, a párt korábbi országgyűlési képviselője (aki azóta bejelentette, az LMP-hez csatlakozik) már az ATV szerdai műsorában arról beszélt, hogy várhatóan megszűnik az Együtt. Erre csütörtökön Juhász Péter is ráerősített, azt mondta ugyanis, nem valószínű, hogy érdemes fenntartaniuk a pártot mint jogi formát.

Az elnökség javaslata – a párt küldöttgyűlésének, amely dönt majd erről a kérdésről – az lesz, hogy a pártot mint jogi entitást számolják fel, a közösség pedig eldönti majd, funkcionál-e tovább más formában. Erre a küldöttgyűlésre még a nyáron sor kerül.

Juhász Péter arról is beszélt, hogy jelenleg 143 millió forintnál tart a kampánytámogatás visszafizetése céljából indított gyűjtésük, de bármi van, a jövő héten befizetik a teljes összeget. A maradék pénzt az elnökség öt tagja maga teremti elő. A NAV-tartozást akarják elkerülni, ezért vesznek fel inkább baráti kölcsönöket. Kiderült az is, hogy több mint 11 ezren utaltak pénzt a pártnak, átlagosan ötezer forintot.

Szabó Szabolcs szerdán még azt mondta a Startban, hogy mivel a választáson az egy százalékot sem érték el, így állami támogatást sem kapnak, vagyis teljes mértékben ellehetetlenült a párt – olvasható a cikkben.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.