A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A pécsi idegsebészeti klinikán dolgozó ápolónő 2016 tavaszától tett gyógyszereket kollégái kávéjába és ivóvizébe. Nem tudta megmondani, miért mérgezte őket.
Könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ápolónő ellen, aki nagyjából egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit – közölte az ügyészség szerdán.
A vádlott 2015 novemberétől ápolónőként dolgozott a pécsi idegsebészeti klinikán, ahol 2016 tavaszától gyógyszereket tett kollégái kávéjába, illetve ivóvizébe, hogy "kipróbálja és megtudja, annak milyen hatása lesz" – olvasható a Baranya Megyei Főügyészség közleményében.
A nővér mindezt heti rendszerességgel, hetente akár többször is megtette, és ezzel az ügyészség megfogalmazása szerint "egészségsértést" okozott kollégáinak.
A gyógyszerek hatására feszültség, fáradékonyság, álmosság, izomgörcsök, valamint pánikszerű rosszullétek alakultak ki az áldozatoknál. A tünetek csak órákon, illetve néhány napon belül szűntek meg.
Az ápolónő beismerte a bűncselekményt, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.
Mivel a gyógyszerek okozta rosszullétek nyolc napon belül elmúltak, így a vádlott cselekménye könnyű testi sértésnek minősül, amiért két év szabadságvesztés szabható ki – írta az ügyészség.
A baranyai megyeszékhely klinikáit fenntartó Pécsi Tudományegyetem az esetről tavaly júniusban azt közölte, hogy a gyógyító intézmény neurorehabilitációs osztályán korábban több váratlan rosszullét történt a dolgozóknál. Az intézmény és az érintett egység vezetése vizsgálatot indított, majd a klinika elnöke feljelentést tett.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.