szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 20 éves férfi még tavaly karácsonykor bántalmazott egy vele szemben jogszerűen intézkedő rendőrt Borsod megyében. Most vádat emeltek ellene.

Az ügyészség közleménye szerint tavaly december 24-én vontak jogszerű intézkedés alá a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei bűncselekmény gyanúja miatt egy férfi Hejőpapiban. Ennek során közölték vele, hogy előállítják a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra.

A férfi a rendőrök felszólítása ellenére nem működött együtt, a testi kényszer és kényszerítő eszköz alkalmazásának lehetőségére történt többszöri figyelmeztetés ellenére azt a kijelentetést tette, hogy "engem nem visztek sehova". A férfi ellenszegülése miatt a rendőrök testi kényszert alkalmaztak, lefogták a kezeit, és az egyik rendőr megpróbálta megbilincselni. Ekkor a vádlott a fogásból kihúzta a kezét, és azzal a kijelentéssel, hogy "biztos, hogy nem fogtok bevinni", ököllel fejen ütötte a járőrt. A megtámadott rendőr 8 napon belül gyógyuló, a bal arccsont zúzódásával járó sérülést szenvedett, könnyű testi sértés miatt a vádlottal szemben magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja, vádiratában vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!