Fákat döntött ki és épületeket rongált meg a tegnapi vihar – videó

A fővárosiak és a Pest megyeiek jártak a legrosszabbul.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Fákat döntött ki és épületeket rongált meg a tegnapi vihar – videó

230 esetben kellett intézkedniük a tűzoltóknak tegnap, miután délután heves zivatar csapott le az ország középső részén. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: főként a fővárosban és Pest megyében okozott károkat a vihar, elsősorban kidőlt fák és beázott pincék miatt riasztották a hatóságokat, összesen 23 épületben keletkezett valamilyen kár. A XXII. kerületben egy családi ház tetejébe villám csapott és kigyulladt, míg a X. kerületben egy uszoda tetejét bontotta meg a szél.

Az eső ugyanakkor a vidéki településeket sem kímélte: Békés megye Békés nevű településén befolyt a víz egy családi ház pincéjében kialakított lakrészbe; az épületből három embernek kellett ideiglenesen kiköltöznie. Tiszaújvárosban egy melléképület, Pécelen pedig egy családi ház tetejét tépte le, illetve bontotta meg az erős szél.

A katasztrófavédelem szerint az előrejelzések újabb viharokra figyelmeztetnek a héten, ezért azt kérik, hogy a vízparton nyaralók vegyék komolyan a tavi figyelmeztetéseket, míg a fesztiválozók kövessék a biztonsági szolgálat utasításait.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.