szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A pártelnök szerint új politikai helyzet állt elő, az új kihívásokra pedig más módszerekkel kell reagálni.

Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd - jelentette be az ellenzéki párt elnöke kedden Budapesten.

Sneider Tamás azt mondta, az elmúlt hetekben arra hívta fel a figyelmet a Jobbik vezető testületeiben, hogy bár összességében úgy néz ki, változatlan, amit a Fidesz csinál,

valójában átlépett egy szintet az országgyűlési választás utáni törvényhozásával, az új kihívásokra pedig új módszerekkel kell válaszolni.

Sneider szerint új politikai helyzet állt elő, amelyben azért is nagyobb a felelősségük, mint korábban, mert közvélemény-kutatások szerint ha most tartanák a voksolást, akkor egyedüli nagy ellenzéki pártként csak a Jobbik kerülne be a parlamentbe.

A Fidesz eddigi intézkedéseiről szólva azt mondta, azok azt mutatják, hogy az utóbbi hónapokban nem csupán folytatódott, de szintet is lépett a "szabadságjogoknak az elmúlt nyolc évben már megszokott szűkítése", ami semmiképpen sem örömteli. Példaként az új gyülekezési törvényt említette, amely Sneider szerint "orwelli állapotokat tükröz", megszorításai miatt "a gondolatrendőrségnek is meg kell alakulnia".

A forráselvétel az MTA-tól szerinte azt mutatja, hogy beszűkül az innováció. Itt megjegyezte, hogy bár sok tudományos témával ő sem ért egyet, fontosnak tartja a kutatás sokszínűségét. Kijelentette: az intézkedés Magyarország leszakadását eredményezi majd az elkövetkező időszakban.

A gazdasági jellegű jogszabályok közül Sneider Tamás a cafeteriát átalakító, valamint az 55 év felettiek foglalkoztatására vonatkozó kedvezményt eltörlő rendelkezést emelte ki. Előbbiről azt mondta, hogy jövőre akár csaknem 100 ezer forinttal is rosszabbul járhatnak a dolgozók. A másik intézkedéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a Fidesz embertelenül viszonyul a fizikai munkát végző 55-60 éves férfiakhoz. Megjegyezte, ők teszik ki az 52 ezer forintos bérhez jutó közmunkások jelentős tömegét.

Sneider mind a politikai, mind a gazdasági törvényhozás folyamatát negatívnak értékelte.

Fazekas István

Úgy vélekedett, hogy komoly elégedetlenségi hullámmal járhat a gazdasági válság, amely a választás után állt elő, "hiszen előtte nem volt, csak azóta létezik". Egyre több háborgó csoport lesz, folytatta, és a kormányzat épp azt akarja elérni, hogy akár fizikai erőszakkal is könnyedén megakadályozhassa a valószínűleg már ősztől induló tiltakozásokat.

Arra a kérdésre, milyen irányban újul meg a Jobbik, a pártelnök azt mondta: továbbra is "szociális nemzeti néppártot" akarnak építeni, az irányvonal tehát marad, de valószínűleg sokkal fontosabbak lesznek a szabadságjogok. Hozzátette, jól látszik, hogy az Országgyűlésben nincs túl sok lehetősége az ellenzéknek. Szerinte személyes megjelenéssel kell biztosítani a lakosság szélesebb körű tájékoztatását, és tisztábban, közérthetőbben kell fogalmazni. Sneider Tamás közölte, hogy kongresszuson hirdetik majd meg az új stratégiát.

A "Soros-adó" bevezetését inkább politikai lépésnek nevezte. Komoly összegek "nyilvánvalóan" nem folynak be az intézkedésből - mondta.

Arra a kérdésre, igaz-e, hogy Kulcsár Gergely regionális igazgatói poszthoz jutott a Jobbikban, Sneider Tamás közölte: erről a pártigazgatót kell megkérdezni, ő dönt az ilyen ügyekben. Kulcsár Gergely már évekkel ezelőtt megbánta kifogásolt tetteit, és büntetést is kapott a Jobbikon belül - jegyezte meg.

(MTI)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Tóth Richárd Itthon

Sneider Tamás a Jobbik új elnöke

Ásotthalom polgármesterét, Toroczkai Lászlót győzte le. Az előzetes várakozásokkal ellentétben szoros volt a verseny.