szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ketten még mindig kórházban vannak.

Péntek délután négy embert (három nőt és egy férfit) vittek a mentők kórházba, miután a gyenesdiási strandon villám csapott egy fába és az alatta álló emberekbe – írja az MTI.

A villám közvetlenül három embert sújtott – közülük két sérültet a helyszínen újra kellett éleszteni –, a negyedik pedig esés során szerzett könnyebb fejsérüléseket.

Kvarda Attila, a Keszthelyi Kórház főigazgatója közölte, hogy a hétvégén elhagyhatta a kórházat az a német nő, aki esése miatt szenvedett könnyebb sérüléseket, illetve szintén hazatérhetett az a fiatal nő, akit közvetlenül is sújtott a villámcsapás.

Rajtuk kívül egy középkorú férfit vittek a keszthelyi egészségügyi intézménybe, de ő is jól van, a hétvégén a keszthelyi intenzív osztályról átvitték Zalaegerszegre, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kardiológiai osztályára.

Kvarda Attila megerősítette az MTI információját, hogy a villámcsapástól megsérült páciensek egy család tagjai, az apát és lányát ápolták Keszthelyen, az anyát pedig a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházba vitték mentőhelikopterrel. Az ő állapotáról két napja még azt mondták, válságos.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!