Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Saját helyi politikusai helyett egy politikában teljesen járatlan független jelölt mögé állt be a Fidesz Balmazújvárosban. Ha nem őt választja a város, rengeteg fejlesztéstől esik el, fenyeget a hatalom. A tét valóban nem kicsi: egy nem Fidesz-hű polgármester megzavarhatná a helyi erős embereket abban, hogy kontrollálják a város pénzügyeit. Időközi választást egyébként azért kell tartani, mert az előző polgármesternek vesztegetés miatt börtönbe kell vonulnia.

Balmazújvárosban polgármestert választanak augusztus 12-én, és a kampányban kicsiben minden megjelent, ami a Nemzeti Együttműködés Rendszerét és a magyar politikai viszonyokat jellemzi. Visszaélés állami intézményekkel, sumákolós kampányfogások, a helyi önkormányzati média egyoldalúsága, csúsztatások és félretájékoztatás. Már maga a választás apropója is roppant tanulságos. Az eddigi polgármester Veres Margitot a Debreceni Ítélőtábla 5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hivatali vesztegetés miatt. A bűncselekmény még a jegyzősége idején történt, amikor Tiba István fideszes politikus volt a polgármester. Tiba ma a város fideszes parlamenti képviselője, és mint ilyen, a helyi politikai élet aktív formálója, alakítója.

Ezért van időközi választás
A 2012-es vesztegetési ügy röviden az Átlátszó tudósítása alapján: a bíróság bizonyítottnak látta, hogy Király Sándor 400 ezer forinttal és egy fiktív adásvételi szerződésben egy autóval vesztegette meg Veres Margitot, hogy az általa épített sportcsarnokhoz, a König Rendezvényközponthoz szerezzen 180 millió forint támogatást. A város 450 milliós támogatási keretet kapott abban az évben, és a jegyző úgy tájékoztatta a képviselőket az illetékes bizottság ülésén, hogy ebből 180 milliót a rendezvényközpont építésére kell fordítani, jóllehet ilyen kötelezettség nem volt. Ezt az állítást aznap Tiba István polgármester megismételte a képviselő-testületi ülésen. A vállalkozó 5 millió forintot küldött Tiba Istvánnak egy borítékban, amelyből Veres kivett 400 ezer forintot. Tiba azt vallotta, ez a pénz kölcsön volt, amelyből a városi sportcég tartozását egyenlítette ki. De az ügyletnek nem volt semmilyen írásos nyoma, hívja fel a figyelmet az Átlátszó, a szóban forgó kft. pedig nyereséges volt, és a boríték átadásának napján 74 milliós készpénzállománya volt. A bíróság ezzel a mozzanattal azonban nem foglalkozott. Veres Margit függetlenként indulva 2014-ben váltotta Tibát a polgármesteri székben, és csak a jogerős ítélet után kellett távoznia a tisztségből.

Bár a Fidesz nem indít jelöltet a választáson, Tiba maga is kampányol, szórólapot is kiadott. Kiadványán bírói tévedésnek minősíti a Veres Margit elleni ítéletet, felszólít a szerinte egyetlen választható jelölt, Nagy Tamás támogatására, illetve ekézi a többi indulót.

Kitől függetlenek?

A polgármester-választáson négyen indulnak, Csige Sándor (független), Dobány László (Munkáspárt), Hegedűs Péter (független) és Nagy Tamás (független). Csige és Dobány a közkeletű vélekedés szerint kevés szavazatra számíthat, Hegedűs Péter és a Fidesz által támogatott Nagy Tamás között dőlhet el a küzdelem.

Hegedűs a hódmezővásárhelyi Fidesz-verő polgármester Márki-Zay Péterrel és módszereivel kampányol, rengeteget jelentkezik be a Facebookon, utcafórumokat tart, elérhetőségei nyilvánosak. Korábban tagja volt a városi képviselő-testületnek.

Hegedűs azt mondja, polgármesterként neki az állammal, a kormánnyal kell együttműködnie, nem a Fidesszel, és arra kész is. Sőt, egyik utcafórumán kijelentette, hogy személyes garanciát ad az együttműködésre – de ezt a mondatát állítása szerint a fórumról tudósító Balmaz Tv valahogy kivágta a tudósításból, így annak ellenkezője terjedt el.

Nagy Tamásnak semmilyen politikusi előélete nincs, a Balmaz Intercom cég dolgozója, beszéltünk olyan helyi lakossal, akinél nemrég még ő szerelte a wifit. Ahogy a Balmaz Tv-nek elmondta, ő nem tart utcafórumokat, hanem inkább házról házra járja a választókat, megfogalmazásából úgy tűnik, mintha magát sem tartaná még rutinos, teljes fegyverzetben Pallasz Athénéként előugró politikusnak.

Debrecen parlamenti képviselőjének, Kósa Lajosnak viszont jó a véleménye a jelöltről: jól felkészült, megbízható embernek tartja, és együttműködést ígért neki.

Osztogatnak, ígérgetnek

Több helyről is eljutott hozzánk, hogy a helyi internetszolgáltató Balmaz Intercom előfizetői úgy kapták meg a számlalevelet, hogy egy Nagy Tamás-szórólapba volt betéve, és két ingyenjegy is járt hozzá a helyi Kamilla fürdőbe. Nagy a helyi képújságon maga is ajánl a cég nevében ingyenjegyet, sehol nem jelezve, hogy ő amúgy polgármesterjelölt, de a gesztust a választók akár össze is köthetik ezzel. Meg akartuk kérdezni Nagyot, ki, miből fizeti ezt az akciót, de érdeklődésünkre azt a választ adta:

„Köszönöm a megkeresést, a kampány hajrájában nincs most időm, a választások után amennyiben aktuális lesz, szívesen állok a rendelkezésére”.

©

A városi tévé is érdekesen veszi ki a részét a választásból. Egyesek szerettek volna egy polgármester-jelölti tévévitát látni, amire a tévé azt a választ adta: „A Balmazújváros Televízió az elmúlt több mint 10 évben elsősorban a város életével, fejlődésével foglalkozott. Szándékaink szerint kerültük az aktív politizálást, azaz nem alakítottuk, hanem tudósítottunk Balmazújváros közéletéről. Feladatunk a tudósítás, kerüljük a szereptévesztő magatartást. üdvözlettel: Sanocki Péter szerkesztő”.

Ennek ellenére Tiba István hosszas interjúban mondhatta el politikai véleményét. Ő gyakorlatilag azt mondja, ha nem a Fidesz által támogatott jelölt nyer, Balmazújváros elesik a fejlődést segítő lehetőségektől.

„Legyen összhang a családfő és a családtagok között”,

máshol, egy másik interjúban úgy fogalmaz: „akkor van esély a győzelemre, ha azonos színben játszanak a szereplők”.

A leendő debreceni BMW-gyárról szóló anyagban pedig arról beszél, a város most hatalmas esélyt kapott, amit nem kellene eljátszani (a gyár Debrecen és Balmazújváros között fog felépülni, nyilván sokan dolgoznak majd benne a két településről) – mintha egy nem fideszes jelölt megválasztása esetén hirtelen a kormány elvinné a beruházást onnan, ahol lesz. De Tiba nemcsak így kampányol Nagy mellett, hanem ellenfeleit is támadja: főleg Hegedűst, azzal, hogy olyan dolgokat akar megvalósítani, amelyek már megvannak (akadálymentesítés, óvodai kiegészítő személyzet felvétele), másrészt olyan dolgokat ígér, amelyekre nincs ráhatása (oktatás javítása, közjegyző városba telepítése). A tévé nem adott lehetőséget a megtámadott jelölteknek a reakcióra.

Lehet-e Balmazújváros Hódmezővásárhely?

Hegedűs elmondta a hvg.hu-nak, hogy az akadálymentesítés nem valósult meg mindenhol a városban, sok járdára nehéz feljutni kerekesszékkel, babakocsival. Másrészt az óvodán kint vannak a munkatársakat kereső hirdetmények, Tibának ebben sincs igaza. A helyi óvoda vezetése miatt az elmúlt időszakban 17-en távoztak az intézményből. Márki-Zay segítségéről Hegedűs azt mondja, a stábja egyik tagját ismeri, innen jött a kapcsolat, a segítséget a hódmezővásárhelyi polgármester ajánlotta fel. A helyzetük is hasonló: míg Márki-Zaynak az ottani helyi nagyágyú, Lázár János emberével kellett megküzdenie, neki Tiba Istvánéval. A hasonlóságok ezzel véget is érnek, de a tanulság ugyanaz lenne: lehet győzni ellenszélben, lehet működni,

„nem igaz, hogy a Fideszen túl nincs élet”.

Ellenszél pedig van. A hvg.hu azt hallotta több forrásból, hogy a helyi közmunkások gyűjtenek támogatói aláírásokat Nagynak, illetve nekik is megmondták, ha nem Nagyra szavaznak, megszűnik a közmunka – az ő kampánybevetésük Hegedűs szerint július 9-e óta tart.

Nagyot elviszik idősek otthonába, más olyan önkormányzati fenntartású helyekre, ahol a törvény szerint nem lehet kampányolni. Nem is folyik szó szerinti kampánygyűlés, de azért a helyi potentátok mellett megjelenő Nagy önmagában eligazító erejű, kire is kell leadni a szavazatot.

A kampány hangvétele durvul, az egyik ellenzéki, de civil, nyilvános Facebook-csoportban olvasható, hogy az egyik adminisztrátor ellen, aki többször durván fogalmazott, alakult egy „Utáljuk XY-t” csoport. A csoportot egy helyi képviselő-testületi tag, a Fidelitas-tag Tóth Attila alapította, aki később megbánta ezt a tettét, és bocsánatot kért – de még ekkor is az ellenzéki Facebook-csoportot szidta.

A Fidesz faramuci megoldásának értelme

Nehéz átlátni, miért nem a helyi Fideszből választott jelöltet a párt, és ugyanakkor miért olyan fontos számára Nagy megválasztása? Tiba az ominózus interjúban erről is beszél, bár elég rejtélyesen. Azt mondja, Nagyban az a jó, hogy nem nyújt támadási felületet, semmi olyan nincs az életében, amiért támadni lehet, és „zökkenőmentesen beáll a sorba”. A Fideszből Koroknai Imre alpolgármester, köztiszteletben álló vállalkozó jelölése lett volna logikus, aki 16 éve tagja a képviselő-testületnek, ebből 12 évet alpolgármesterként töltött. De Tiba szerint az nem jó, ha vállalkozók lesznek polgármesterek, támadhatóak, zsarolhatóak lesznek. „Úgy gondolom, hogy a kettő egy nagyon komoly támadási lehetőséget ad azoknak az embereknek a számára, akik most krokodilkönnyeket hullajtanak azért, amiért nem őt indítottuk a választáson, de ez véleményem szerint csak azért van, mert így egy nagyon komoly muníciót vettünk el tőlük.” A név említése nélkül is ezt mindenki Koroknaira vonatkoztatja.

Koroknai Imrét elértük, megkérdeztük, miért nem a pártból indított polgármester-jelöltet a Fidesz, mi a gondja vele Tibának, és tényleg szoros versenyben dőlt-e csak el a helyi Fideszben, hogy Nagyot, és nem őt támogatja a párt. Koroknai azt mondja, 13-11 arányban döntött a helyi Fidesz Nagy mellett. Ebben nagy szerepe volt, hogy Tiba jelezte, Nagyot támogatja, mondja Koroknai. A döntést Koroknai elfogadta, és felajánlotta, hogy lemond alpolgármesteri posztjáról, mert bizalmatlanságként értelmezte a döntést, de maradásra szólították fel. A Veres Margit-féle ítélet lesújtotta, rosszul élte meg, hogy nem őt jelölik, de elfogadta a döntést. Beszélt az őt ért furcsa kijelentéseiről Tibával, és hogy miért nem őrá esett a választás. Tiba azt mondta, a piacvezető autósiskola és sikeres vállalkozói háttér gond, kockázat lenne később. 35 éves vállalkozói múltjában „sosem voltak hatósági problémái”, mondja erre Koroknai.

A választóknak a fideszes Tiba Isván nem is nagyon burkolt fenyegetésként egyértelművé tette: „ha egy másik független jelöltet támogatnak, csinálja a dolgát, de abban én nem vagyok partner”,

„végezzük együtt a munkánkat, ha mást akarnak, végezze egyedül a munkáját”.

A tét nem kicsi, 2 milliárdos fejlesztési pénz forog kockán, a város fejlődése megállhat, ha az emberek véletlenül rosszul választanak – ezt is üzeni Tiba István a már említett szórólapon, de nem magyarázza meg, miért ne folytatódhatnának a fejlesztések akkor, ha nem a helyi erős emberek támogatta jelölt szerezné meg a polgármesteri széket Balmazújvárosban.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ezt a YouTube-trükköt kevesen ismerik, pedig nagyon hasznos

Ezt a YouTube-trükköt kevesen ismerik, pedig nagyon hasznos

Rákkeltő anyagok a Dunában: a Nemzeti Közműveknek kellene lépnie

Rákkeltő anyagok a Dunában: a Nemzeti Közműveknek kellene lépnie

Rubik Ernő elárulta, neki meddig tartott, míg először kirakta a Bűvös Kockát

Rubik Ernő elárulta, neki meddig tartott, míg először kirakta a Bűvös Kockát

Kíméletlen törzsi logikával politizál az Orbán-rezsim

Kíméletlen törzsi logikával politizál az Orbán-rezsim

Vaddisznó ment be egy salgótarjáni pizzériába – videó

Vaddisznó ment be egy salgótarjáni pizzériába – videó

Országjárásba kezd az Orbán-kormány

Országjárásba kezd az Orbán-kormány