Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A tankönyvek már az oktatási intézményekben vannak.
A posta több mint 12 millió tankönyvet szállított ki határidőre 4108 iskolába. A Magyar Posta Zrt. szóvivője elmondta: a szállítás augusztus 1-én kezdődött és 22 nap alatt sikerült befejezni. A posta munkatársai naponta átlagosan mintegy 200 iskolába mentek el, hogy átadják a tankönyveket.
A 7500-8000 raklapnyi tankönyvet július végéig kellett az iskolai igényeknek megfelelően legyártatni, majd az üllői és a celldömölki raktárba szállítani és iskolánként szétválogatni, csomagolni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.