Siklóernyővel próbált drogot csempészni Szerbiából, de lezuhant

A férfi szerint a siklóernyő motorja a hibás azért, hogy elkapták.

  • hvg.hu hvg.hu
Siklóernyővel próbált drogot csempészni Szerbiából, de lezuhant

Ha nem áll le a siklóernyő motorja, sosem találják meg – ezt mondta az RTL Klubnak az a pilóta, akit kábítószerbirtoklás miatt letartóztattak Szegeden.

A férfi még múlt csütörtökön repült Szerbiából Magyarországra 18 kiló droggal egy siklóernyővel, de a motor hibája miatt kénytelen volt Tiszasziget közelében leszállni, és megsérült, ezért nem tudta a bőröndnyi drogot sem elrejteni és sérülése miatt meg sem próbált elmenekülni.

Mint kiderült, a férfi már ismert a hatóságok előtt, egy 2013-as szegedi ékszerrablás ügyében ugyanis ő volt a másodrendű vádlott. Akkor 105 millió forintnyi aranyat loptak el egy szegedi ékszerüzlet páncélszekrényéből a pincén keresztül, és a siklóernyős férfi lehetett az ötletgazda.

A rablás után 3 évig előzetesben volt, majd házi őrizetben, végül idén áprilisban született jogerős ítélet az ügyben, de szabadon is engedték, mert addigra letöltötte a bíróság által kiszabott büntetését.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.