És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Hittudományi kart, valamint óvodapedagógus- és tanítóképzést is akarnak indítani.
Több új kart, új szakokat és új campust is tervez a tavaly októberben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) fenntartásába került és Milton Friedman nevét felvevő korábbi Zsigmond Király Egyetem – hangzott el az intézmény tanévnyitója előtt tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija elmondta: a jelenlegi szakokat megtartva részben átstrukturálják a képzést, elindítják a pedagógusképzést és lesz hittudományi kar is. Elmondta: a magánegyetem 2017-es megvásárlásával a céljuk az volt, hogy – a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez és a Károli Gáspár Református Egyetemhez hasonlóan – a zsidó közösségnek is legyen olyan felsőoktatási intézménye, amely "az egyházi értékek bázisán" állva színvonalas és sokrétű világi oktatást is tud nyújtani.
Mint mondta, a hittudományi kar részben szeretné kielégíteni a zsidó közösség belső igényeit, így lesz rabbiképzés, de céljuk az is, hogy a világi érdeklődök megismerkedhessenek a sok ezer éves zsidó hagyománnyal és tudománnyal.
Azt is elmondta, hogy az egyetem egy VIII. kerületi campussal is bővülni fog. A Baross utcai épület másfél éve van az EMIH tulajdonában, negyvenfős előadója, valamint több tanterme is van.
Szatmári Péter, az egyetem megbízott rektora arról beszélt, hogy innovatív képzésben gondolkodnak, amely a gazdasági informatika és a gazdasági képzések területén is elsősorban a piacra figyel.
A pedagógusképzésen belül az óvodapedagógus- és a tanítóképzést indítják el elsőként, hiszen e szakmákból van a legnagyobb hiány – mondta az intézmény rektora.
Úgy fogalmazott, külföldi egyetemekkel együttműködve rövid távon szeretnének a legjobbak közé kerülni nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is.
A Budapest III. kerületében található Zsigmond Király Egyetemet 2017 októberében vásárolta meg az EMIH, az intézmény hivatalosan idén júliusban vette fel Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász nevét.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.