szerző:
hvg.hu

Egy 40 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekménnyel, a DNS-e alapján lényegében biztos, hogy ő követte el a soroksári gyilkosságot. A férfi korábban a környéken lakott, alkalmi munkákból élt. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be a rendőrség szombaton délelőtt.

Egy 40 éves, asztalosnak tanult, korábban Soroksáron élő, de jelenleg börtönben ülő férfit gyanúsít a rendőrség a 2013 szeptemberi soroksári gyilkosság elkövetésével. A rendőrség különös kegyetlenséggel, aljas indokból emberölésként kezeli az ügyet - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet szombaton délelőtt tíz órára hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság a Teve utcai rendőrpalotába. A rendőrségnek nemrég jutott a tudomására, hogy egy, a gyilkosság után vagyon elleni bűncselekményekért Siófokon elfogott férfi korábban ahhoz a soroksári környékhez kötődött, ahol öt éve az esti kocogására induló áldozatot, Kardosné Gyurik Krisztinát meggyilkolták.

Petőfi Attila vezérőrnagy felidézte a meggyilkolt nő utolsó napját, 2013. szeptemben 25-ét, amelyen 16 órakor végzett a munkahelyén, utána találkozott egy barátjával, majd 18 órakor hazatért és 19:45-kor elindult a szokásos kondícionáló futásra a környékre. Közben a futását vették ugyan biztonsági kamerák, de csak részben. Nem tért haza, így a család a keresésére indult, több generáció indult gyalog, autóval, biciklivel, majd a rendőrséget is értesítették. A nő lemeztelenített holttestét hajnali 1:40-kor találták meg.

Az áldozaton testszerte élettel össze nem egyeztethető sérüléseket találtak, feltehetően szexuális célzattal bántalmazták, a halála oka pedig fulladás volt, a nőt megfojtották.

Több verziót is megvizsgált a rendőrség, hogy megkeressék a konfliktusforrást: családi, munkahelyi, esetleg házasságon kívüli kapcsolatokat próbáltak vizsgálni, illetve azt a lehetőséget is számba vették, hogy ad hoc gyilkosság történt. A rendőség Kardosné Gyurik Krisztina életét igyekezett feltérképezni az általános iskolától a munkahelyéig, az összes férfit keresték, aki életében megjelenhetett, vagy akár akivel egy liftben utazhatott. Ezeket a nyomokat azonban fokozatosan kizárták, és arra jutottak, hogy vélhetően a területhez kötődik a bűncselekmény, vagyis alkalom szülte a bűnözőt.

1847 DNS-mintát vettek a környéken megforduló hajléktalanoktól, horgászoktól, kerékpárosoktól.

A héten kaptak visszajelzést arról, hogy egy börtönben találtak egy férfit, akinek volt kötődése ehhez a területhez, korábban a gyilkosság környékéről távozott. A jelenleg 40 éves férfi a gyerekkorát a helyszín közelében töltötte, egy szomszédos utcában. Asztalosnak tanult, de csak alkalmi munkákból tartotta fenn magát, és a telefonján talált adatok alapján a gyilkosságot megelőző két napon is a környéken járt.

A férfi DNS-e egyezik a gyilkosság helyszínén talált genetikai nyomokkal, a rendőrség szerint 8,6-szor 10 a 21-ken az egyhez az esélye annak, hogy valaki más is hasonló genetikai profillal a helyszínen lehetett.

A férfi a rendőrségen megtagadta a vallomástételt, de panaszt nem emelt. A kihallgatókkal folytatott "spontán beszélgetés" során arra hivatkozott, hogy abban az időben a környéken kerékpározott, és azt állítja, hogy amikor meglátta, hogy egy férfi bántalmaz egy nőt, akkor beavatkozott, megütötte a férfit, ő maga is megsérült - így maradhatott a helyszínen az ő DNS-e -, aztán elbiciklizett. Azt nem tudja, mi történt azután a nővel. A vezérőrngy szerint ez a történet a bizonyítékok alapján cáfolható. Petőfi Attila szerint a férfi öt éve készülhetett arra a szerepre, hogy elmesélje a más férfi által bántalmazott nő történetét.

A 40 éves gyanúsított neve R. Szilveszter, a környéken a Vízisport utcában lakott, garázsokban illegálisan lakott a környéken hajléktalanként.

A férfi Siófokon állították elő nem sokkal a gyilkosság után, 2013 októberében, vagyon elleni bűncselekmény miatt, a rendőrség beszámolója szerint volt nála olyan kötél, ami hasonló volt a fojtáshoz használthoz, volt sátra, meg a túléléshez használható tárgyak. A férfi azóta is börtönben van, 2020-ig a jogerős büntetését tölti. Mivel a jogszabályok alapján akkor még nem vettek a fogvatartottaktól automatikusan DNS-mintát, így R. Szilveszteré sem volt a rendszerben.

A rendőrség a gyilkosságra kiírt nyomravezetői díjat visszavonta.

2013 legmegdöbbentőbb gyilkossága történt szeptember 25-én a XXIII. kerületben. A 36 éves Kardosné Gyurik Krisztina – mint máskor is – kocogni ment este, ám a szokásos időre nem ért haza, családja a mobilján sem érte el. Még aznap este elkezdték keresni. A kutatásba nyomkövető kutyát is bevetettek, és az eb segítségével nem messze a közeli bicikliúttól rátaláltak a nő holttestére.

A rendőrség külön nyomozócsoportot állított rá az ügyre. Eleinte mintha a férjre gyanakodott volna, többször kihallgatták, négyórás hazugságvizsgálatnak vetették alá, ami negatív lett, átvizsgálták a lakását és az autóját. A férfi a sorozatos vizsgálatok miatt ki is borult: "Ártatlan vagyok, tiszta a lelkiismeretem. Egy év után sem tudtam feldolgozni, ami a feleségemmel történt. Ennek ellenére ha a nyomozók úgy gondolják, hogy közöm van Kriszta halálához, akkor gyanúsítsanak meg, vagy ha nem, akkor hagyjanak békén."

Aztán voltak olyan hírek, amelyek szerint a helyszínelők két ismeretlen DNS-t is rögzítettek, és ez alapján egy, a bűntény elkövetésében dominánsabb szerepet betöltő, illetve egy alárendelt szerepet játszó páros után kezdtek kutatni, de csak 2017 júniusában derült ki, hogy az egyik DNS teljesen véletlenül került rá a nő holttestére.  

Éveken át élt a renrődség által kitűzött, ötmillió forintos nyomravezetői díj, a rendőrség többször tett közzé felhívást arról, hogy szemtanúkat keres, a gyilkosság idején a környéken járó autókkal, kerékpárossal összefüggésben. Aztán megpróbálták összekötni a gyilkosságot más bűnügyekkel, felmerült, hogy a 2016-os népligeti emberölés tettese gyilkolhatott Soroksáron, de ez sem vezetett eredményre.

„Sosem reménytelen, hogy meglesznek a gyilkosok, ezért sosem szabad feladni” – nyilatkozta korábban a hvg.hu-nak Kovács Lajos volt életvédelmis nyomozó, nagy gyilkossági ügyek felderítője, amikor még élt a több elkövető verziója. Hozzátette: már csak azért sem kell felhagyni a reménnyel, mert megvan a tettesek DNS-e, ami alapján bármikor beazonosíthatóak, amennyiben egyszer képbe kerülnek.

2018 augusztusában egy nő azt állította, biztos benne, hogy volt élettársát látta a rendőrség által közzétett egykori felvételeken, amelyeken egy biciklis volt látható a gyilkosság környékén. De ez a szál sem bizonyult igaznak, az azóta már elhunyt férfi anyjának DNS-mintái nem mutattak egyezést a gyilkosság helyszínén találtakkal.

Ezt követően jelentette be szeptember 7-én délután a rendőrség, hogy van egy gyanúsítottjuk a gyilkosságra.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!