szerző:
hvg.hu

Szokatlanul kemény hangvételű közleményt jelentetett meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, üzentek az Egységes Magyarországi Zsidó Hitközségnek és Köves Slomónak a Sorsok Háza kapcsán.

A Mazsihisz közleményének már a címe is sokatmondó, ugyanis abban az szerepel, hogy ők nem árulják el a zsidó közösséget, amiből arra lehet következtetni, szerintük az EMIH igen, ugyanis – folytatják – az utóbbi hónapokban egyértelművé vált, mi fontos Köveséknek.

A helyzet egyértelmű: az EMIH-nek nem a történelmi hitelesség, nem a magyar zsidó közösségi emlékezet és nem a magyar zsidóság a fontos, hanem a közpénzek és ingatlanok megszerzése.  Ez világos stratégia, ami szembemegy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) törekvéseivel és a magyar zsidó közvélemény értékrendjével.

Arról írnak a közleményükben, hogy a Mazsihisz egyik alapintézménye a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, ami partnere a legjelentősebb holokauszttal foglalkozó nemzetközi intézményeknek. A Mazsihisz „elkötelezett a holokauszt hiteles bemutatásában, ezért a Sorsok Háza néven Köves Slomó és Schmidt Mária által most meghirdetett koncepciót elutasítja és attól elhatárolódik, nem hajlandó a múlt megtagadásával a jövőt feláldozni.”

Hozzáteszik, a közösségi emlékezet és a hiteles történelmi kutatások megerősítésére, bátorítására a Mazsihisz 10 millió forintos induló összeggel pályázati keretet különít el, hogy segítse a kutatók, intézmények, civil szervezetek munkáját.

Közleményüket azzal zárják, a Mazsihisz „feladatának tekinti a Tórához, a kulturális örökségünkhöz közelíteni a magyar zsidó közösség tagjait, érdekvédelmi munkával megteremteni az otthonosság légkörét, erősödő intézményeinkkel a tanulás, a gyógyulás és a tájékozódás lehetőségeit.”

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!