Gőzerővel készítik elő az újabb nemzeti konzultációt - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára tatai sajtótájékoztatóján, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) hagyományos őszi találkozóján az MTI tudósítása szerint.
A kérdőívek pár hét múlva érkeznek a postaládákba. Témájuk a családtámogatás lesz, de azért valószínűleg sikerül belecsempészni a migrációt meg Brüsszelt is.
Dömötör elsorolta a kormány családbarát intézkedéseit adókedvezményektől a csokig. Az nem derült ki, hogy ha ezeket sikerült kérdőívek szétküldése nélkül kitalálni, akkor most miért van erre szükség.
Az első nemzeti konzultációt 2010-ben tartották a nyugdíjakról, azóta volt már gazdasági, szociális és alaptörvényes többek között. 2015-től főleg a bevándorlókkal való riogatás, az Európai Unió gyalázása, valamint a Soros György elleni harc képezte a konzultációk témáját.
Az akciók egyenként egy- és kétmilliárd forint közötti költséggel járnak, amiben nincs benne a hozzájuk kapcsolt plakát- és egyéb kampányok ára.
A konzultációk eredményeit a kormány kezeli, teljesen átláthatatlanul, tehát az eredményekről azt mondanak, amit nem szégyellnek. Hadházy Ákos volt LMP-s képviselő 2017-ben betekintést kért a kérdőívek feldolgozásába. Erre igen korlátozottan, 15 percig volt lehetősége, de így is arról nyilatkozott utána, hogy üres dobozokat halmoztak fel, és véleménye szerint jóval kevesebb válasz érkezett, mint amennyiről a kormány beszámolt. A Fidesz válaszul perrel fenyegetőzött, de nem történt semmi se.