szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bekérette Spanyolország budapesti nagykövetét szerdán a Külgazdasági és Külügyminisztérium a spanyol külügyminiszter Magyarországot bíráló nyilatkozata miatt.

Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára újságíróknak elmondta, kedden Josep Borell, a „szélsőbaloldali spanyol kormány külügyminisztere sértő és durva kirohanást” intézett Magyarország ellen egy nyilvános fórumon.

Megjegyezte, lehetnek a két ország között nézeteltérések, és ebben „a turbulens európai politikai helyzetben” megfogalmazódnak kritikák az egyes országokkal szemben, azonban ezek hangneme nem lépheti túl a tisztesség és korrekt együttműködés kereteit, ráadásul úgy – tette hozzá –, hogy erre a magyar fél érdemben nem tud reagálni.

Az államtitkár elmondása szerint a spanyol külügyminiszter xenofóbiával vádolta meg Magyarországot, valamint azzal, hogy a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság, továbbá pszeudodemokráciának nevezte nemcsak Magyarországot, de a térség többi államát is.

Magyar Levente leszögezte, Magyarország visszautasítja a spanyol külügyminiszter állításait, hiszen mindenki meggyőződhet arról, hogy teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek nem idegengyűlölők. Érthető – tette hozzá –, hogy az Orbán–Salvini-találkozó és a Sargentini-jelentés után Magyarország kiemelt helyen szerepel az európai politikai közbeszédben, és szinte minden kormány valamilyen módon reflektál a magyar politikára, de „ha valaki olyan tónusban teszi ezt, mint Josep Borell, azt a magyar kormány nem tudja elfogadni”.

Az államtitkár jelezte azt is: Spanyolországgal kifejezetten felívelőben vannak a kapcsolatok, október végén várják a spanyol külügyminisztert Budapestre.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Marabu Féknyúz: Vissza egy kicsit Demeterhez

Marabu Féknyúz: Vissza egy kicsit Demeterhez

Bár még nincs is vakcina, egy magyar cég már a fizetős oltásra készül

Bár még nincs is vakcina, egy magyar cég már a fizetős oltásra készül

A röhögéstől a drámáig ível ez a különleges apróhirdetés-gyűjtemény

A röhögéstől a drámáig ível ez a különleges apróhirdetés-gyűjtemény