Fagyhalál: máris áldozatot szedett a hideg

A Magyar Szociális Fórum úgy értesült, hogy a szeptember végi éjszakai kemény hidegben halálra fagyott egy ember.

  • hvg.hu hvg.hu
Fagyhalál: máris áldozatot szedett a hideg

Egy ember kihűlt a szabad ég alatt, és már nem tudták megmenteni – olvasható a Magyar Szociális Fórum közleményében.

A szervezet ebben emlékeztetett: a fagyhalál az elmúlt télen kétszáz áldozatot szedett, 2016-2017 telén pedig 190 ember halt meg hipotermiában. Ezt az adatot csak azután adta ki a magyar állam, hogy a bíróság a Város Mindenkié társadalmi szervezet keresetére a bíróság kötelezte erre.

Az MSZF azt is írta, tudomásuk szerint a mögöttünk álló években több esetben börtönbüntetéssel sújtottak olyanokat, akik kényszerhelyzetükben gallyat és fát loptak erdőkből, hogy odahaza befűthessenek, és családjuknak ne kelljen fagyoskodniuk. Ezért szombaton írásbeli kérdést küldtek Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek azt tudakolva, felelősséget vállal-e kormány az utóbbi években keletkezett tömeges életvesztésért, s ha nem, kit tart felelősnek érte.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.