„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A fideszes többség blokkolta az időközi választást, botrányos ülésen.
Összeült pénteken a hódmezővásárhelyi közgyűlés, ahol különféle személyeskedések után nem vették napirendre a testület feloszlatását. Ezt Márki-Zay Péter polgármester javasolta a múlt héten, arra hivatkozva, hogy a fideszes képviselők minden érdemi intézkedést megakadályoznak. Különösen sérelmezte, hogy gyerekprogramok hiúsultak meg, iskolafelújítások maradtak el, és bezárják a helyi stadiont is.
A pénteki – a Facebookon élőben közvetített – közgyűlésen a kormánypárti képviselők többek között azzal vádolták meg Márki-Zayt, hogy a Lázár János vezette Hódmezővásárhely támogatta az ő hazatelepülését Kanadából 2009-ben. A polgármester ezt cáfolta, illetve feltette a kérdést, hogy kinek van erre bizonyítéka. A Fidesz-frakció vezetője, Hegedűs Zoltán szerint az elhunyt polgármester, Almási István tudna bizonyítékot, de ő meghalt.
Az ülés kezdete után két órával kezdték megtárgyalni a napirendet, amelyen szerepelt volna a képviselő-testület feloszlatása. Ezt Kószó Péter fideszes képviselő sértődötten utasította vissza, és azt ecsetelte, hogy csapatuk mennyi befektetést hozott a városba. Márki-Zay szerint ezt is megmérhetnék egy választással.
A testület végül nem vette napirendre a polgármester javaslatát. A helyi fideszesek korábban már elmondták, hogy nem fogják támogatni, mert szerintük sokba kerülne, illetve a folyamatos kampány ártana a városnak.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.