szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy embert kihoztak az égő épületből, de már nem tudták életben tartani.

Kigyulladt egy családi ház és egy melléképület Kisújszálláson, a József Attila utcában, a tűzben egy ember életét vesztette - közölte a katasztrófavédelem vasárnap hajnalban.

A tájékoztatás szerint a tűzoltók egy embert kihoztak az égő épületből, akinek azonnal megkezdődött az újraélesztése, de az idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az oltásban a karcagi és a mezőtúri hivatásos, valamint a kisújszállási önkormányzati tűzoltók vettek részt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kásler Miklós személyesen adta át a Szent Ferenc Kórház poszt-Covid részlegét

Kásler Miklós személyesen adta át a Szent Ferenc Kórház poszt-Covid részlegét

Nagy bejelentés a Facebooktól: elérték a nettó karbonsemlegességet

Nagy bejelentés a Facebooktól: elérték a nettó karbonsemlegességet

A Huawei is kihagyja telefonja mellől a töltőt, de más okból, mint az Apple

A Huawei is kihagyja telefonja mellől a töltőt, de más okból, mint az Apple