A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Minden olyan helyen, ahol valaha szólt a Lánchíd Rádió, a Karc FM pályázni fog a felszabaduló frekvenciára.
Egyre több városban hallgatható a Karc FM: hétfő óta már Székesfehérváron, Tatabányán, Zalaegerszegen, Pécsett, Kaposváron, Siklóson, Szigetváron és Szegeden is elérhető, földi sugárzással.
Gajdics Ottó a Magyar Idők és a Karc FM főszerkesztője a Magyar Időknek azt mondta: „ez a Lánchíd Rádió egykori hálózatának egy része, hallgatói családunk tehát részben visszakapta azt, amit a G-nap után elvettek tőlük”. Ezeken a helyszíneken a Lánchíd Rádió lemondott a sugárzásról, a Karc FM pedig kérelmezte a hatóságnál az átvételt.
Természetesen az a célunk, hogy visszaépítsük a teljes hálózatot, és folytassuk a vételkörzet bővítését az ország keleti felében is.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden olyan helyen, ahol valaha szólt a Lánchíd Rádió, a Karc FM pályázni fog a felszabaduló frekvenciára.
A hatósággal hálózatos működésről állapodtak meg, azaz napi húsz órában fog szólni a Karc FM központi műsora, az említett városokban pedig napi négy óra helyi műsort is sugároznak. Ez néhány napon belül megtörténik mindegyik településen, amint a technikai feltételeket sikerült megteremteni.
Lesznek hírblokkok, interjúk és a legkülönfélébb műsorelemek, speciálisan az adott körzetben élők érdeklődéséhez, információéhségéhez igazodva. Mindez a megyei lapok szerkesztőségével együttműködésben valósul meg, ők látják el a rádiót helyi információkkal.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.