szerző:
hvg.hu

A bántalmazott férfi előbb a korlátba, majd a betonba ütötte a fejét, életveszélyes állapotban vitték el a helyszínről.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 16 éves kaposvári fiú szerda este Budapest II. kerületében a villamoson utazott, ahol szóváltásba keveredett egy másik utassal. Leszálltak a Széna téri villamosmegállóban, majd a 16 éves fiú ököllel megütötte a férfit, aki ennek következtében beverte a fejét egy korlátba, majd azt tompítás nélkül a betonba ütötte.

A fiú ezután felszállt a villamosra, ahol két utas visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig. A járőrök perceken belül a helyszínen elfogták az elkövetőt, majd a BRFK Nyomozó Főosztály munkatársai gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiú beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A férfit a mentők a helyszínről életveszélyes állapotban vitték kórházba.

(Police.hu)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Gruevszki után újabb migráns akart bejönni Magyarországra Szerbia felől

Gruevszki után újabb migráns akart bejönni Magyarországra Szerbia felől

Hivatalos: itt a teljesen új Toyota Corolla szedán

Hivatalos: itt a teljesen új Toyota Corolla szedán

Tizenkilenc dühös ember: így tette be a lábát a NER Sopronba

Tizenkilenc dühös ember: így tette be a lábát a NER Sopronba

Prostitúciós botrány a Jobbikban?

Prostitúciós botrány a Jobbikban?

60 kilométer elektromosan, ezt tudja az új BMW 330e

60 kilométer elektromosan, ezt tudja az új BMW 330e

A liberálisok kiakadtak az Orbán-Tarlós megállapodáson

A liberálisok kiakadtak az Orbán-Tarlós megállapodáson