Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
De csak a 60. életévüket betöltötteket, és csak 600 ezer forintig.
Jön a közszféra karcsúsítása, a hivatalos kormánybejelentés szerint 2500 embertől válnak meg a központi államigazgatásban. Az idősebb alkalmazottak foglalkoztatását a versenyszférában adókedvezménnyel segíti a kormány, írja az Mfor, hozzátéve, hogy a hét elején elhangzott kormányzati nyilatkozatok szerint a 60 évnél idősebb közszolgák esetében a szociális hozzájárulási adó teljes eltörlésére lehet készülni.
A parlament oldalán pénteken közzétett adócsomagban valóban találni erre vonatkozó rendelkezést. A törvényjavaslatban az szerepel, hogy a 60. életévüket a felmentésük napján már betöltött, elbocsátott közszolgák foglalkoztatásához legfeljebb a minimálbér négyszeresének megfelelő összeg szerint megállapított adókedvezményt érvényesíthetnek a munkaadók, az erre eső szociális hozzájárulási adóban (valamint a szakképzési hozzájárulásban). Fontos, hogy erre csak addig van lehetőség, amíg az alkalmazott be nem tölti a rá érvényes öregségi nyugdíjkorhatárt. Követelmény még, hogy a közszolgálati jogviszony megszüntetéséről egy igazolást kell kiállítania a foglalkoztatónak.
Ez azt jelenti, hogy az 1958-ban, vagy azt megelőzően születettekre vonatkozik a kedvezmény. A nyugdíjba vonulás időpontja azonban nem egyforma az esetükben: az 1958-ban és azt követően születettek 65 éves korukban vonulhatnak nyugdíjba, míg a korábban születettek ennél hamarabb. Aki például 1955-ben született, tehát idén töltötte be a 63. életévét, 64 éves korában mehet nyugdíjba. Aki 1956-ban, vagyis a most 63 évesek, 64,5 évesen válnak jogosulttá a nyugdíjra. Így, felmenő rendszerben jutunk el fokozatosan addig, míg mindenkire a 65 év lesz az érvényes nyugdíjkorhatár.
A munkaadók 600 ezer forint bruttó havi bér esetén összesen 126 000 forint közterhet spórolhatnak meg jövőre, ha a közszolgálatból elbocsátott, legalább 60 éves embert alkalmaznak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.