Az ellenzék elfoglalta a pulpitust, Orbán arcába sípoltak, de a Fidesz elfogadta a rabszolgatörvényt
Utolsó frissítés:
Nagyon fontos jogszabályokat szavazott meg ma az Országgyűlés, az ellenzéki minden erejével tiltakozik a "rabszolgatörvény" elfogadása ellen.
Most érkezett
Levették a napirendről a tüntetéseket korlátozó törvényjavaslatot
Aszerint ünnepnapokon, nemzeti ünnepekkor csak a kormány tarthatott volna rendezvényt a "kiemelt helyszíneken", gyakorlatilag a teljes belvárost és fontosabb fővárosi helyszíneket előre lefoglalva. Holnap még van ülés, így talán még szavazhatnak róla később is.
- Szerdán több mint 50 javaslatról tartottak szavazást a parlamentben, köztük a közigazgatási bíróságokról, illetve a Munka törvénykönyvének "rabszolgatörvény" néven elhíresült módosításáról is.
- Ellenzéki képviselők azzal próbálták megakadályozni a szavazásokat, hogy elállták az elnöki pulpitusra vezető utat.
- Latorcai János levezető elnök megpróbált ugyan felmenni a pulpitusra, de ezt megakadályozták, ezután Kövér Lászlkó házelnök rövid felszólalása után a parlamenti patkóban lévő helyéről egy mobil mikrofonnal állt neki levezetni az ülést mintegy háromnegyed órás csúszással.
- A fideszes képviselők az ellenzék folyamatos kiabálása, fütyülése és szirénázása közben rendre elkezdte megszavazni a javaslatokat. Átment a vitatott egyházügyi törvény és a közigazgatási bíróságokról szóló javaslat is.
- Végül pedig a rabszolgatörvény is.
- Az ellenzék szerint többszörös csalással zajlott a szavazás, mert anélkül is tudtak szavazni, hogy a képviselői kártyájukkal igazolnák magukat a szavazógépben.
A túlóratörvény elfogadása miatt kirobbant parlamenti botrányról és az azt követő tüntetésekről itt olvashatnak bővebben.
Percről percre
Áder János is bement a parlamentbe
A fideszesek nagyon megörültek az államfőnek, akit hosszan meg is tapsoltak. A Nemzeti Választási Bizottság tagjainak megválasztására ment be.
Az ellenzéki képviselők odaálltak az államfő elé, és előtte szirénáznak.
Most viszonylagos csönd van, de nem sokáig
Lehiggadt a hangulat, egyelőre. 8-10 perc múlva szavaznak a törvényről.
A DK-sok szerint buherálták a rendszert
Azt mondják, azért vált függetlenné a szavazógép a kártyáktól, mert az egész informatikai rendszert megbuherálták annak érdekében, hogy Latorcai a helyéről tudjon ülést vezetni.
Orbán kitart, Völner föladta
Völner Pál nem bírta tovább a gyűrődést, leült – most már másfél órája állnak – Latorcai legfőbb testőre továbbra is Orbán Viktor.
Kósa Lajos hekkeli az élőzést, Rogán beleállt a vitába
Kósa Lajos bekapcsolta a telefonján a lámpát, villogóra állította, így az élőben közvetítő Tordai hamar arrébb ment. Próbál Orbánnal beszélgetni, de a miniszterelnök nem válaszol. Tordai folyamatosan próbál beszélgetni. Kocsis Máté azt mondta Tordainak, "kicsit büdös a szád, állj már arrébb".
Rogán szerint az a baja az ellenzéknek, hogy nem tudja elfogani, hogy mikor ők kormányoztak, magasabb volt a munkanélküliség. Rogán röhög, hogy Simicska is támogatta a Párbeszédet, ami szerinte Bajnai pártja.
A letelepedési kötvényes kérdésre nem válaszol, Rogán folyamatosan az egymillió munkanélkülről beszél, amit a "szocialista kormány csinált".
Készenlétisek érkeznek a Kossuth térre
Az MSZP-s Korózs Lajos posztolt egy képet egy csapat készenléti rendőrről.
Gyurcsány Ferenc a pannon puma
Tudatosan nincs bent Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke az ülésteremben – tudtuk meg a DK sajtófőnökétől. A Parlament épületében tartózkodik, kívülről irányítja a DK akcióját, "van olyan tekintélye, ha történik valami, és be kell avatkozni, akkor lépni tud" – mondta a sajtófőnök.
Összefoglalva: Gyurcsány azért maradt kint, hogy ha kell, be tudjon menni.
Lesz olyan pillanat, mikor mindenképpen bemegy – tudtuk meg. Egyelőre nem tudjuk, mikor megy be.