Joó Hajnalka
Joó Hajnalka
Tetszett a cikk?

Nem, nem vagyunk jósok, nyílt titok volt az építészszakmában, hogy kik nyerik majd a pályázatot. A nyertesek valószínűleg behozhatatlan versenyelőnyt szereztek azzal, hogy – egyébként a közbeszerzési törvény előírásaival ellentétesen – a pályázat előkészítésében is részt vettek.

Zöldellő lombok, nyárias öltözék és egy aznapi Magyar Idők is könnyen bizonyíthatja, hogy nem a múlt pénteki zimankóban, hanem valóban augusztus 23-án készítettük az alábbi videót, amelyben kollégánk, Windisch Judit a kamerába mondja, hogy ki nyeri meg az Egészséges Budapest Program három budapesti centrumkórházra kiírt építészeti tervpályázatait.

Igen, az augusztus 1-jén megjelent három pályázat eredményéből kettőt helyesen "jósoltuk meg": a pályázat múlt heti, december 14-i eredményhirdetésén a dél-budai centrumkórház tervezését valóban Noll Tamás építészirodája, az M-Teampannon Építészmérnöki Kft., a dél-pestiét pedig Zoboki Gábor építészirodája, a ZDA-Zoboki Építésziroda Kft. nyerte meg. A harmadikat, az észak-pesti centrumkórházét nem találtuk el, azt a tippünkben szereplő – Rimely Károly helyett a korábban Mérték Építészstúdióként ismertté vált, az Állatkert biodómját és a Ligetbeli Magyar Innováció Házát is tervező Paulinyi-Reith and Partners Zrt. tervezheti. Rimely Károly, mint kiderült, a tervpályázat zsűrijébe került be.

Hogy honnan tudtuk előre az eredményeket? Lapunkat nyáron egy budapesti építésziroda vezetője kereste meg, aki szintén érdeklődött a pályázat iránt, de megüzenték neki, hogy kár is törnie magát, mert már márciusban eldőlt, hogy kik lesznek a nyertesek, sőt, azt is elmondták neki, hogy kik a "szerencsések".

A cégvezető a pályázat több furcsaságára, köztük a rendkívül rövid, alig több mint 2 hónapos határidőre is felhívta a figyelmünket. Az augusztus 1-jén kiírt pályázatra ugyanis október 8-ig le kellett adni nemcsak a tervkoncepciót, hanem a beárazott kiviteli terveket is. Ez rendkívül rövid – voltaképpen lehetetlen – határidő egy kórház esetében. Nemcsak azért, mert óriási – egyenként több tízezer (a dél-budai centrumkórház esetében 155 ezer) négyzetméteres épületekről van szó, és egy pár ezer négyzetméteres "sima" művelődési házra vagy könyvtárra is legalább 3-4 hónapot hagynak általában a tervpályázatok, hanem mert kórházat tervezni az egyik legkomplexebb, speciális ismereteket is igénylő feladat.

Zoboki Gábor
Dudás Szabolcs

A két győztes viszont óriási helyzeti előnnyel indult a többiekhez képest: mindketten részt vettek ugyanis a tervpályázatot megelőző vázlattervek elkészítésében, amelyek rögzítik például, hogy hogyan legyen megközelíthető az épület autóval, gyalogosan, mentővel, hány ágyas legyen, milyen műszaki paramétereknek kell a végleges kiírásban szerepelnie. Nem is akármikor: Noll Tamást több mint két éve hivatalos kormányhatározatban kérték fel a tervpályázat előkészítésére – megbízásáról még a "baráti" média is beszámolt –, Zoboki Gábor pedig maga vallott arról egy idén márciusi interjúban (az ide vonatkozó rész a 18. perctől látható), tehát öt hónappal a pályázat kiírása előtt, hogy most éppen "kórházat rajzol". Az építész ebben részletesen is ecsetelte, hogy ez mennyire bonyolult munka, "nem lehet csak a papírból, a gránitból meg a habarcsból kiindulni", hanem terepismeret is kell, "mert ha a kardiológiai műtőbe nem lehet 3 percen belül betolni a beteget, mert a műtőággyal a liftnél nem lehet befordulni, akkor meghal a beteg".

Noll Tamás
teampannon.hu

Neki tehát – az összes közül legfontosabbnak számító, dél-budai centrumkórházat tervező Noll Tamással együtt – óriási, többévnyi, illetve hónapnyi tapasztalata és részismerete volt a helyszínről és azokról az elvárt paraméterekről, amit a többi pályázó csak a kiírás pillanatában ismerhetett meg. Így mondjuk érthető, hogy nekik elég volt két hónap is a győztes pályázat elkészítésére, csakhogy a hvg.hu-nak nyilatkozó építészek szerint az eljárás rendkívül megalázó a szakma többi szereplőjének.

"Ez olyan, mintha egy százméteres síkfutóversenyen néhányan, mondjuk, húsz méterről indulnának. Milyen érdekes, hogy a többiek nem nyernek"

– magyarázta a hvg.hu-nak egy fővárosi építésziroda vezetője.

A fentiek miatt az etikai szempontokon túl konkrétabb aggály is felmerülhet a tervpályázattal kapcsolatban: a hatályos közbeszerzési törvény 25. paragrafusa értelmében ugyanis összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként vagy alvállalkozóként az, aki az eljárás előkészítésében is részt vett. A tervpályázat kiírása ráadásul konkrétan is hivatkozik erre a paragrafusra, amit a szintén hivatkozott a tervpályázati eljárásokról szóló kormányrendelet sem old fel.

Ez alapján pedig nemcsak etikátlan, de szabálytalan is lehet a tervpályázat eredménye, vagyis Noll Tamás és Zoboki Gábor győzelme.

Bár a pályázat eredménye a Közbeszerzési Hatóságnál elvileg megtámadható, építész forrásaink szerint nem valószínű, hogy ezt a versenyben alulmaradt indulók bármelyike is megteszi: egy ismert, korábban több neves fővárosi épületet is tervező a hvg.hu-nak azt mondta: négy évvel ezelőtt egy másik nagy budapesti építészirodával közösen indult egy a kormánynak fontos presztízsberuházás tervpályázatán (arra kért, hogy az épületet ne nevezzük meg), majd miután nem nyertek, megtámadták a szerintük tisztességtelenül született eredményt, két nap múlva viszont a mobilján hívták a Miniszterelnökségről, hogy ha még egyszer megpróbál keresztbe tenni egy kormányzati beruházásnak, "soha a büdös életben nem nyer majd többet semmilyen pályázaton".

(Kiemelt képünk a ZDA – Zoboki Építésziroda Kft. tervrajza)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!