szerző:
hvg.hu

Rétvári Bence két oldalon keresztül sorolta a Fidesz családokat segítő intézkedéseit, csak éppen a kérdésre nem válaszolt.

Írásbeli kérdést nyújtott be az emberi erőforrások miniszterének az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. A képviselő azt szerette volna tudni, hogy Magyarországon összesen hányan részesülnek maximális GYED-ben. Kérdésére Kásler Miklós megbízásából az Emmi parlamenti államtitkára, Rétvári Bence válaszolt – csak éppen a lényeget felejtette ki irományából.

Rétvári két A/4-es oldalon keresztül sorolta, hogyan tették tönkre a korábbi kormányok a családokat, és hogy a Fidesz mennyi mindent tett azért, hogy mindezt feledtessék és segítsék a magyar családokat. Szólt a GYED Extráról, a diplomás GYED-ről, a családi adókedvezményekről és a keresetek reálértékének növekedéséről is, éppen csak azt felejtette el közölni, amit az MSZP-s képviselő kérdezett: hogy hányan részesülnek maximális GYED-ben.

Rétvári a válasz végén csak annyit írt, hogy a gyermekgondozási díj kiadásairól a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és a Központi Statisztikai Hivatal honlapján is lehet tájékozódni.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Úgy látszik, sikerül elkerülni az idei Oscar legnagyobb botrányát

Úgy látszik, sikerül elkerülni az idei Oscar legnagyobb botrányát

Kétszer annyit költenek az olimpiai életjáradékokra, mint tavalyig

Kétszer annyit költenek az olimpiai életjáradékokra, mint tavalyig

Komoly változásra számíthatnak az elektromos autók tulajdonosai

Komoly változásra számíthatnak az elektromos autók tulajdonosai

"Megerősíti a középosztályt" – megdicsérte a Fox News a kormány családpolitikáját

"Megerősíti a középosztályt" – megdicsérte a Fox News a kormány családpolitikáját

Összeesküvéssel vádolnak és kiutasítottak öt EP-képviselőt Venezuelából

Összeesküvéssel vádolnak és kiutasítottak öt EP-képviselőt Venezuelából

Rengeteg technikai kritériuma lehet a 2,5 millióval támogatott 7 üléses autóknak

Rengeteg technikai kritériuma lehet a 2,5 millióval támogatott 7 üléses autóknak