„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
„Megveszekedett orbánistának” titulálta magát bemutatkozásakor a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ideiglenesen megbízott vezetője, akinek életútját a legújabb, csütörtökön megjelenő HVG-ben olvashatják.
Demeter Szilárdról van szó, aki már "rendbe tette" az erdélyi médiát, és akinek egyik munkatársa „küldetéses figuraként” írta le a székely fiatalembert. Egy biztos, a PIM megbízott vezetője teljesen más típusú ember, mint elődje Prőhle Gergely.
A HVG már korábban is írt arról, hogy a Prőhle-ellenes kampány mögött az áll, hogy a szintén erdélyi Orbán János Dénes költő körül szerveződő kör akarja megszerezni a kortárs irodalom fontos bemutatkozóhelyét és „kánonképző” intézményét a PIM-et. A 43 éves Demeter Székelyudvarhelyen született, az egyetem elvégzése után tanított, majd pedig Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő sajtófőnöke, később pedig irodavezetője lett.
Prőhle Gergely utódja eddig nem a frontvonalban harcolt, bár az tény, hogy a kultúrkampf egyik legerősebb háttérembere. Ezt támaszthatja alá, hogy Orbán János Dénes költővel már 1994-ben egy íróközösségben, az Előretolt Helyőrségben is együtt dolgozott. Hogy Demeter mekkora erőt képvisel, jól jelzi: a PIM-ben Rétvári Bence, az Emmi miniszterhelyettese mutatta be, saját főnöke, Fekete Péter államtitkár pedig főigazgatói szobájában kereste fel.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.