6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A fiú kedden tűnt el.
A kispesti rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú, Pomaházi Kevin megtalálásához, aki január 29-én, kedden a XIX. kerületi lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.
Pomaházi Kevin körülbelül 180 centiméter magas, rövid, barna hajú és barna szemű.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Pomaházi Kevint felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.