6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A szerdai tárgyaláson egy kivétellel minden vádlott tagadta bűnösségét.
Beismerte bűnösségét az egyik vádlott a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében indult, megismételt, elsőfokú büntetőper első érdemi tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken szerdán – írja az MTI.
A férfi – akit lőfegyverrel visszaéléssel vádolnak, s a korábbi elsőfokú eljárásban nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést kapott – a tárgyaláson jelezte, hogy a váddal egyezően beismeri a terhére rótt cselekményt. Kérdésekre nem válaszolt, így arra a bírói kérdésre sem, hogy miért döntött a beismerés mellett. E vádlott ügyében várhatóan a szerdai tárgyalás délutáni szakaszában sor kerül a perbeszédre és a határozathozatalra.
Az eljárásnak ugyanakkor van egy új vádlottja is, akinek az ügyét egyesítették a bíróság előtt lévő üggyel. E vádlottat az egyik terrorcselekménnyel kapcsolatos vádpontban bűnsegédi magatartással vádolja az ügyészség. A szerdai tárgyaláson egy kivétellel minden vádlott tagadta bűnösségét, fenntartotta korábbi vallomásait, de újabb vallomást nem kívánt tenni. Többen jelezték, hogy nem is kívánnak részt venni a tárgyalásokon.
Budaházy György a tárgyaláson kifogásolta az ügyészség munkáját. A bíró közölte, hogy az ügyész elfogultsága miatti kizárására irányuló indítványt még nem bírálták el, megszüntették ugyanakkor – bűncselekmény hiányában – azt az eljárást, amely Budaházy György feljelentésére indult az ügyészség egyes állítólagos jogsértései miatt.
A szerdai tárgyaláson a bíró röviden ismertette a Fővárosi Törvényszék 2016-ban kihirdetett, de másodfokon hatályon kívül helyezett, nem jogerős elsőfokú ítéletét: a 17 vádlottból 15 kapott 5 és 13 év közötti letöltendő szabadságvesztést terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt.
A bíró ismertette a Fővárosi Ítélőtábla múlt évben hozott másodfokú végzését, amellyel megsemmisítette az elsőfokú ítéletet, és új elsőfokú eljárásra utasította a Fővárosi Törvényszéket. A tábla eljárási szabálysértések, megalapozatlanság miatt helyezte hatályon kívül a törvényszék korábbi ítéletét. A vád szerint a Budaházy György által létrehozott és vezetett Magyarok Nyilai elnevezésű szervezet 2007 és 2009 között terrorcselekményekkel próbálta befolyásolni az akkori szocialista-szabaddemokrata kormány politikáját, Molotov-koktélos támadásokat intéztek több kormánypárti politikus ingatlana ellen. A vádlottak jobbára tagadták bűnösségüket, a másodfokú döntés óta szabadlábon védekezhetnek.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.