szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A férfit 16 hétvégi ház és egy autó felgyújtásával gyanúsították, ám betegsége miatt felmentették.

A férfit 2016 májusában, 22 évesen fogták el, miután 11 budaörsi és fővárosi bevásárlóközpontot fenyegetett meg robbantásos merénylettel.

A kihallgatása során váratlanul budaörsi hétvégi házak felgyújtásáról is beszélni kezdett, amelyek miatt 2014-ben volt sok dolga a katasztrófavédelemnek. A fiatal férfi több tucat esetet vallott be, végül 16 hétvégi ház és egy autó felgyújtása miatt emelt vádat ellene a Buda-környéki Járási Ügyészség, közveszély okozás bűntette miatt.

A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően felmentette a vádlottat, és elrendelte a kényszergyógykezelését. Betegsége miatt nem volt büntethető.

A bombariadók miatt ellene indított eljárást 2017 januárjában szüntették meg ugyanezen okból.

Az RTL Klub Híradójának információi szerint már az elfogása előtt is pszichiátriai kezelés alatt állt, elfogása után az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került, azóta is ott kezelik. Állapotát évente egyszer vizsgálják felül.

Ügyvédje korábban úgy fogalmazott a Híradónak: a védence nem egészséges ember.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Pion István a Pesti Hírlap új főszerkesztője, változások a 168 Óránál

Pion István a Pesti Hírlap új főszerkesztője, változások a 168 Óránál

A nizzai késelés után a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget Franciaországban

A nizzai késelés után a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget Franciaországban

Valóban az értintésmentes fizetés a legbiztonságosabb?

Valóban az értintésmentes fizetés a legbiztonságosabb?