Az ellenzéki képviselők kitűzték a parlamentre a kiáltványukat, Hadházy az MTVA-hoz gyalogolt
Utolsó frissítés:
A Néppárt-vita árnyékában elsősorban Közép-Európa, a lengyelek és nyilván a magyarok szabadságáról beszélt Orbán Viktor a nemzeti ünnepen, de az aktuálpolitika feltűnően háttérbe szorult. Az ellenzék nagyon sok beszéddel és tizenkét ponttal készült közös nagygyűlésére. Közös kiáltványt tettek közzé, majd a Kossuth térre vonultak a tüntetés végén. A nap zárásaként Hadházy Ákos független képviselő mintegy száz emberrel az MTVA székházához vonult.
Most érkezett
Együtt is, külön is
Volt a DK-nak is saját rendezvénye. A közös fellépés előtt. Nagyszerű helyszíni tudósítónk szerint többek között arról beszélt Gyurcsány a saját rendezvényükön, hogy „ha nem fájt volna a dereka, akkor sem ment volna meghallgatni Orbánt a Múzeum kertbe, mert magára valamit adó hazafi nem lesz az ördög biodíszlete. Üres ember gyáva beszéde volt ez, üresen locsogott, csak azt nem mondta, hogy könyörgök megbocsátásért - gúnyolódik.”
De az LMP is tart saját rendezvényt 4-től, klímaforradalmat. Felszólal többek között Vágó Gábor, az LMP EP-listavezetője és Puzsér Róbert. Vonulós megemlékezés lesz ez.
A Momentum pedig piknikezik a Ligetben.
Miközben mindhárom párt delegál felszólalót a közös tüntetésre is.
- Orbán Viktor lapos, óvatos beszédet mondott a Múzeumkertnél.
- A kormányfő beszédének elemzését ide kattintva találja.
- Az ellenzék közösen tüntetett, egy színpadon állt a DK-tól a Jobbikig mindenki. A nagy cél, hogy az őszi önkormányzati választásokra egy kihívót állítsanak a Fidesszel szemben.
- Létrejött az egység az ellenzéki oldalon, márciusi kiáltványt ragasztottak a Parlamenthez, ami az ellenzék közös hitvallása.
- Hadházy Ákos pár emberrel az MTVA-hoz vonult, ahová kiragasztotta ugyanezt. Ezzel zárult a március 15-i megemlékezések és tüntetések sora. Hatalmas tömeg egyik oldalon sem volt.
Percről percre
A fellépők sincsenek kevesen
- Petőfi Sándor: A kutyák dala, A farkasok dala - Fodor Tamás, színművész
- Szövetség és szabadság: Deák Dániel - egyetemi tanár, civil aktivista
- Van egy álmom: Molnár Péter - slammer, magyar és Európa-bajnok
- Nagy Erzsébet - PDSZ - Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
- Káposznyák István - SZOLIDARITÁS
- Fehér Tibor - A Város Mindenkié
- Sipos Ferenc Norbert - egyetemista
- 12 pont - diákok
- Lakatos Béla - roma közéleti személyiség
- Magyar Anyák videoüzenete
- Márki-Zay Péter - Mindenki Magyarországa Mozgalom
- Demokratikus Koalíció: Dobrev Klára
- Független képviselők: Hadházy Ákos
- Jobbik Magyarországért Mozgalom: Jakab Péter
- LMP - Lehet Más a Politika: Turcsán Szabolcs
- Liberálisok: Bősz Anett
- MSZP: Kálló Dániel
- Momentum Mozgalom: Donáth Anna
- Párbeszéd Magyarországért: Jávor Benedek
- Szabadságkórus
Ez – akárhogy számoljuk – 20 színpadi jelenlét.
Van a jelenlegi ellenzéknek is 12 pontja
Ez:
Mit kíván a magyar nemzet?
1. demokráciát és jogállamot;
2. pártatlan közmédiát, a propagandamédia állami finanszírozásának beszüntetését;
3. független ügyészséget és bíróságokat;
4. a közvagyon gondos és jogszerű kezelését, a korrupt közszereplők felelősségrevonását;
5. igazságos közteherviselést, a szélsőséges jövedelmi különbségek felszámolását;
6. a tudomány, a kultúra, az oktatás szabadságát és támogatását, minőségi oktatást az egész országban;
7. méltányos bérezést és munkakörülményeket, a munkavállalói jogok kiszélesítését és érvényesítését;
8. széleskörű társadalmi egyeztetést az érintettekkel, valamint a szakmai, érdekvédelmi és civil szervezetekkel;
9. színvonalas egészségügyi ellátást mindenkinek;
10. létbiztonságot, lakhatást mindenkinek, és kiszámítható jövőt;
11. a klímaválsággal szembeni hatékony fellépést, természeti értékeink megőrzését és a környezetünk védelmét;
12. nemzetünk és az Európai Unió értékei melletti kiállást!
Gyurcsány is befejezte - egy Orbán utáni Magyarországról beszélt
Gyurcsány a beszéde végén az ellenzéki együttműködésről beszélt. A DK elnöke jelezte: nem az érdelki igazán, hogy ki honnan jött, hanem az, hogy mi a célja. Orbán Viktor leváltásáról azt mondta: az a cél, hogy a mostani hatalom után újra egy normális európai ország legyen Magyarország.
Orbán üresen locsogott
Gyurcsány azt mondja, ha nem fájt volna a dereka, akkor sem ment volna meghallgatni Orbánt a Múzeum kertbe, mert magára valamit adó hazafi nem lesz az ördög biodíszlete. Üres ember gyáva beszéde volt ez, üresen locsogott, csak azt nem mondta, hogy könyörgök megbocsátásért - gúnyolódik. Szerinte Orbánnak inába szállt a bátorsága.
Nem akar leckét adni Orbánnak a keresztény tanításból, de visszahozza a 20 évvel ezelőtti "térdre csuhások" mondatát,majd azzal folytatja, a kereszténység az a szeretet hite, ez egy befogadó vallás. Barbár, mocskos politikáját próbálja Orbán eltakarni a kereszténység emlegetésével.
A tömeg most egy jóízűt Orbán takarodjozik, és legszívesebben börtönbe küldené Orbánt. Gyurcsánynak egyszerű a választás: vagy megküzdünk, vagy meghalunk (vagyis elveszítjük mindazt, amiért élünk). Gyurcsány szerint itt a küzdelem ideje, nem elég megbotránkozni, sugdolózni.
Diktátorokat csak a parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék és sokaság fogja tudni megbuktatni - ismétli meg Gyurcsány. Pár parlamenti képviselő nem tudja megoldani a kérdést, itt ugyanis nincs parlamentáris demokrácia. Mindenkinek ott kell lázadni, ahol tud.
Interaktív beszéd ez
Pocsék világot teremtett a Fidesz, a kormányt rablóbandához hasonlította, hosszan bírálta a kirekesztő politikájukat is. Gyurcsány szerint Orbánék megtörik a nemzetet.
Gyurcsány felhozta, hogy levelet írt Angela Merkelnek, egy bekiabáló néni szerint jól tette. Nagy felzúdulást kelt az is, mikor Orbán bocsánatkéréséről beszél. Azt mondja, őszinte bocsánatkérést várni Orbántól annyira esélyes, mint egy lovat megtanítai imádkozni.
"Akinek a hatalom minden, annak a haza semmi" - Gyurcsány szerint ez az igazság Orbánra nézve. O1G - kezdi skandálni a tömeg.
Gyurcsány sokszor kérdezi, "mi az ördögnek csináljuk?!"
Jobbulást kívánnak a DK-sok Gyurcsánynak, akinek tegnap becsípődött a dereka. Közvetlen, tegezős a viszony az Egyetem téren. Azt mondta, a végén úgyis megbukik Orbán, de nem tudja, hogy mikor. Nem tudja, hogy hívei honnan veszik az erőt, ő is sokszor kérdezi, "mi az ördögnek csináljuk?!" Gyurcsánynak annyira természetes a küzdelem, mint hogy létezik, él, levegőt vesz és férfi.
Torkig van azzal a fajta magyarkodással, hogy minket különleges anyagból gyúrtak. Genetika alapján nem lehet különbséget tenni nemzetek között, mert abból háború lesz, ő pedig ezt nem akarja. Ő az együttműködés oldalán áll. Azok az ellenségei, akik embertelenek, akik megpróbálják meggyötörni. Legfőbb ellenfele az "örgödfajzat kormány" - mondta Gyurcsány, és ez a jelző nagyon bejött a hallgatóságnak.
Primitív ösztönlénnyé akarnak bennünket tenni - mondja -, Orbánék világában minden fekete-fehér. "A hazából karámot teremtettek, bennünket pedig gondolokodás nélküli birkának tekintenek. Én nem vagyok birka, a nemzet pedig büszke, hazafias nép."
Közben megy a DK rendezvénye is
Gréczy Zsolt és Rónai Sándor szóvivők után Molnár Csaba alelnök a színpadon, az elmúlt harminc perc legsikeresebb szófordulata az "Orbán Európa Alekosza” volt.
A hallagatóság is készült poénnal:
Alföldit kitüntette az MSZP
Hárman kaptak idén Szabad Sajtó Díjat az MSZP elnökétől, Tóth Bertalantól és a Szabad Sajtó alapítvány vezetőjétől, Kránitz Lászlótól:
- Gál J. Zoltán újságíró, politikus, egykori kormányszóvivő, a Vasárnapi Hírek volt főszerkesztője
- Rózsa Péter Déri János-díjas újságíró, egyetemi tanár
- Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színész, rendező, műsorvezető