Külön farsangot tartott volna az iskola a roma diákoknak

  • unknown
Külön farsangot tartott volna az iskola a roma diákoknak

A Borsod-Abaúj Zemplén megyei Ongán külön farsangot tartottak volna az iskola roma és nem roma tanulói számára - ezt a helyi nemzetiségi önkormányzat írta ki a Facebook oldalára. Az ATV Heti Napló című műsora forgatott a helyszínen, az igazgató az interjút nem vállalta, de azzal magyarázta a helyzetet, a hely kicsi, ezért kellett volna kettéosztani a tanulókat és két farsangot tartani. Végül mégis megoldották azt, hogy mind az 500 tanuló együtt mulasson.

Kapcsolt képünk az ATV riportjából származik.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.