Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az emberek többsége fűtetlen lakásban vesztette életét.
A Magyar Szociális Fórum szerint 172 ember fagyott halálra tavaly szeptember és idén március vége között. A KSH adatait összesítették, aszerint az áldozatok 39 százaléka az utcán fagyott meg, 61 százalékuk pedig fűtetlen lakásokban, illetve kórházba szállítás közben vagy odaérkezés után vesztette életét.
Fiatalkorú áldozat is volt, de zömében 50 év feletti emberekről van szó. A szabad ég alatt elhunytak többsége férfi, a lakásokban többségében nők hűltek ki.
Az MSZF szerint a hajléktalantörvény életbe lépése után 165 ember fagyott halálra, vagyis a törvény nem váltotta be a hivatalosan hozzá fűzött reményt.
A szervezet összesítése szerint az elmúlt 5 évben 760 ember fagyott meg.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.