Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Mert szerte Európában számos helyen állnak kerítések, mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Sky Newsnak.
Kovács Zoltán szerint nem lehet egyoldalúnak tekinteni azokat a lépéseket, amelyeket Magyarország tett határai megvédésére. A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Londonban a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia például évek óta a francia oldalon, Calais-ban tart fenn határvédelmi rendszert Franciaország segítségével. "Szerte Európában, számos helyen kerítések állnak, például Spanyolországban immár 15 éve, és a döntést, amelyet mi hoztunk 2015-ben, a józan ész diktálta" – fogalmazott az interjúban az államtitkár.
Korábban az Európai Bizottság reagált Orbán Viktor követelésére, hogy az EU fizesse meg a határvédelmet: "Magyarország 2015-ben visszautasította az EU tervét, miszerint a befogadottakat a tagállamok arányosan osszák el egymást között, majd elkezdett építeni egy 175 kilométer hosszú kerítést a határra."
Arra a riporteri felvetésre, hogy a Fidesz tagságát az Európai Néppárt (EPP) felfüggesztette, Kovács Zoltán azt mondta, hogy valójában a Fidesz függesztette fel saját tagságát az EPP-ben. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz inkább más csoportokhoz csatlakozna-e az Európai Parlamentben, Kovács Zoltán azt mondta: a Fidesz az általa választott értékeket kívánja képviselni, és ez mindenekelőtt a keresztény értékek védelmét jelenti.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.