Megszökött az intézetből, majd felszívódott a diáktársát véresre verő nádudvari tini

A Blikk úgy tudja, a szökött verekedő családja is eltűnt a településről.

  • hvg.hu hvg.hu
Megszökött az intézetből, majd felszívódott a diáktársát véresre verő nádudvari tini

Brutálisan megvertek és megaláztak egy lányt Nádudvaron még március elején – írtuk meg korábban.

Az esetről az RTL Híradó számolt be, a tudósítás szerint a verekedő kamaszlányok egyike a kutyájának nevezte, majd rugdosta és ütötte is szintén lány diáktársukat.

A Blikk most azt írja, a verekedők egyike megszökött az intézetből, és már a rendőrség is keresi. A lap úgy tudja, a lány családja is eltűnt a településről.

A kamaszt két hete emelték ki a családjából, és 21-én már az eltűntek között hozta a fényképét a rendőrség. A helyiek azt feltételezik, hogy a lány külföldön élő testvéréhez szökhetett.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.