Cegléden is összeáll az ellenzék az őszi választásokra

Polgármesterjelöltjük még nincs, de a DK-t kivéve összefognak.

  • hvg.hu hvg.hu
Cegléden is összeáll az ellenzék az őszi választásokra

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

Szándéknyilatozatot írt alá Cegléden a helyi Momentum, Jobbik, MSZP és LMP, valamint a Czigle Egyesület arról, hogy ellenzéki összefogást kezdeményeznek az őszi önkormányzati választásokra – írja a 24.hu.

A városban most 9 képviselőt és a polgármestert is a Fidesz-KDNP adja, rajtuk kívül 3 jobbikos, 1 MSZP-s és 1 civil egyesületi tagja – de nem a Czigle Egyesületé – van a képviselő-testületnek.

Az ellenzék most olyan megállapodást kötött, amely szerint közös jelöltet állítanak, de az egyesület semmiféle anyagi támogatást nem nyújt a hozzá csatlakozó pártoknak, szervezeteknek. A Czigle Egyesület nyitott minden olyan párt és civil szervezet részére, amely csatlakozni kíván ehhez a szövetséghez – már csak azért is, mert a DK az első körös összefogásból kimaradt.

Polgármesterjelöltje még nincs az összefogó erőknek.