szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak” – mondta Hódmezővásárhely polgármestere. Majd hozzátette, ahogy nőnek a gyerekek, kikopik a testi fenyítés.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a helyi Radio Color családi magazinjában, a Kilincsben volt vendég, ott beszélt apaságról, gyermeknevelésről. A Mérce vette észre, hogy a múlt héten adásba került beszélgetésben a polgármester azt mondta, hogy:

Még egyszer mondom, 7 gyerekkel az ember soha nem jutna el sehova. Egy bevásárlást nem tudnánk elintézni, ha én ráhagynám a gyerekre, hogy ő nem akarja bekötni a biztonsági övet, vagy nem hajlandó otthagyni a játékot, fölvenni a cipőjét. Tehát, az nekem mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból én a testi fenyítésnek is szükségét érzem, ez persze, ahogy a gyermekek nőnek, teljesen kikopik.

Márki-Zay Péter azt mondta, a gyermekneveléssel kapcsolatos magyar szabályozósás rossz; szigorú és senki nem tartja be. Az adás későbbi részében is előkerül még a téma:

Márki-Zay: Nem kell bántani a gyermeket természetesen, egyszerűen arról van szó, ha nem akar jönni, akkor én felkapom, akkor én húzom, és nem fogadom el neki. Ha hisztizik, akkor fogom és kiviszem onnan.

Műsorvezető: Egy pillanatra megijedtem, mert a testi fenyítés az én fejemben az ütést jelenti.

Márki-Zay: Tehát, nem ököllel, agyba-főbe, kékre-zöldre. Szó sincs róla, de arról szó van, igen, hogy adott esetben az ember, ha egy kézszorítással az utcán is jelzi a gyermeknek, hogy ha valami nem oké. Ha valami nem elfogadható.

Az adást itt hallgathatja meg, 1 óra 4 perctől. Előtte felesége, Márki-Zayné Vincze Felícia szülésznő volt a vendég.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!