szerző:
hvg.hu

Örkényi történet bontakozik ki Újpesten, ahol egy volt szocialista helyi képviselő az ellenzék összefogást megtestesítő szervezet nevével megegyező egyesületet hozott létre - és még a két szervezet tevékenységének leírása is majdnem szóról szóra azonos.

"Így adódott" - ezzel "magyarázta" Horváth Imre egykori újpesti szocialista képviselő, miért adta majdnem ugyanazt a nevet egyesületének, mint a kerületi ellenzéki összefogást megtestesítő szervezet. Horváth ugyanis májusban jegyeztette be az ÚPK Újpesti Patrióták Egyesületet, amelynek színeiben indulni fog az önkormányzati választáson, a momentumos Déri Tibort indító civil szervezet neve pedig UPK (Újpestiek Közössége Egyesület), írja az Index.

Feltűnhet, hogy a Horváth-féle szervezet nevének rövidítése ÚPE lenne, ennek ellenére ÚPK szerepel a névben, ezt magyarázza Hováth úgy a lapnak, hogy "így adódott". A szervezetet teljesen logikátlanul Egerben jegyezte be a törvényszéken, ezt azzal magyarázza, hogy ott volt családi kapcsolata - ami egyébként racionális érv emellett, az az, hogy így könnyebben átcsusszant bejegyzéskor a nagyon hasonló név, mint Budapesten.

„Higgye el, hogy nem tudom, mert nem láttam annak a másik szervezetnek a papírjait. Nem az én ügyem, hogy ha hasonlít”, mondta Horváth a lapnak. Ez azért érdekes, mert a két szervezet bírósági dokumentumában a "cég szerint leírás" alatt egy mondat kivételével ugyanaz a szöveg olvasható szóról szóra.

Az UPK keresi a jogi lehetőséget a megtévesztő nevű szervezet problémájának kiküszöbölésére. Szerintük a Fidesz áll a szervezkedés hátterében, mert az EP-választáson nagyon rosszul szerepeltek Újpesten. Déri szerint ez csak a kezdet, a Fidesz mindent bevet majd a győzelem érdekében. A lap kereste a fideszes Wintermantel Zsolt polgármestert is, de nem sikerült elérnie. Dérit a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, várhatóan az LMP és a Jobbik is támogatja majd októberben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kecskeméten egy plázára kiálló öngyilkosjelölt életét a rendőrök mentették meg

Kecskeméten egy plázára kiálló öngyilkosjelölt életét a rendőrök mentették meg

Adósságcsapdába került a világ legnagyobb sörgyártója, mert keveset isznak a fiatalok

Adósságcsapdába került a világ legnagyobb sörgyártója, mert keveset isznak a fiatalok

Gyorsan javul a horvátországi magyar sérültek állapota

Gyorsan javul a horvátországi magyar sérültek állapota

Tucatnyi ritka, indiai orrszarvú lett az Indiában pusztító áradások áldozata

Tucatnyi ritka, indiai orrszarvú lett az Indiában pusztító áradások áldozata

Eltemették a Hableány kapitányát

Eltemették a Hableány kapitányát

Még nem is lett kormányfő Boris Johnson, már beígérte a lemondást legtekintélyesebb minisztere

Még nem is lett kormányfő Boris Johnson, már beígérte a lemondást legtekintélyesebb minisztere