szerző:
MTI

Tényleges életfogytiglant kér az ügyészség.

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egy rákóczifalvai férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt három embert 2017 végén, illetve 2018 elején – közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.

A vád szerint a fiatal férfi alkalmi munkák révén ismerkedett meg mindhárom, nála idősebb egyedülálló sértettel, akik hozzá hasonlóan szűkösebb anyagi körülmények között éltek.

A vádlott valamennyi áldozatát azok saját házában, puszta kézzel, kegyetlenül gyilkolta meg – írták a közleményben.

Első alkalommal, 2017. december 23-án, italozás közben egy vita során a sértett szidni kezdte a vádlott édesanyját, emiatt a férfi szó nélkül agyonverte a sértettet.

A férfi 2018. február 19-én Rákóczifalván kertszomszédjait ölte meg. A sértetteknek nem tetszett, hogy a vádlott hívatlanul megjelent otthonukban, ezért kiutasították őt a házból, miközben szidalmazták, felemlegették édesanyját is. A vádlott emiatt rájuk támadt, légzőszerveiket, mellkasukat megtaposta, és addig bántalmazta őket, amíg meg nem haltak. A férfi mindkét sértettet kifosztotta, ruhaneműket, illatszert és élelmiszereket vitt el tőlük.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség – a korábban is erőszakos cselekmény miatt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló férfival szemben – a Szolnoki Törvényszéknél, a letartóztatás fenntartása mellett, tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megbírságolták a Coca-Colát a meleg párokat szerepeltető reklámja miatt

Megbírságolták a Coca-Colát a meleg párokat szerepeltető reklámja miatt

Nagyon fél a kudarctól, ezért rengeteget dolgozik a 60 éves Rudolf Péter

Nagyon fél a kudarctól, ezért rengeteget dolgozik a 60 éves Rudolf Péter

Így szól az AC/DC vagy a Daft Punk ethno-funkban – feldolgozáslemezzel jelentkezett a Kerekes Band

Így szól az AC/DC vagy a Daft Punk ethno-funkban – feldolgozáslemezzel jelentkezett a Kerekes Band

Magyarország az orosz beruházási bank második legnagyobb részvényese lett

Magyarország az orosz beruházási bank második legnagyobb részvényese lett

Az IMF megvizsgálta Magyarországot: a célok jók, ideje tenni értük

Az IMF megvizsgálta Magyarországot: a célok jók, ideje tenni értük

Itt az újabb Brexit-ultimátum: éjfélig meg kell találni a megoldást

Itt az újabb Brexit-ultimátum: éjfélig meg kell találni a megoldást