Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tudnivalók parlagfűszezonban.
Ettől az évtől megszűnt a földtulajdonosok és földbérlők kötelező parlagfűirtására vonatkozó türelmi idő – erről a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója beszélt a napokban az M1 csatornán. Gyuricza Csaba szerint a fertőzöttség mértéke indokolja a korábban július elsejétől kezdődő ellenőrzés és szankcionálás szigorítását.
Ez annak tudható be, hogy a parlagfű korai virágzó alfajai is megjelentek Magyarországon, amelyek elterjedését a korai védekezéssel próbálják megakadályozni. Ennek érdekében több tízezer polgárőr bevonásával júliusban parlagfű-mentesítési hetet tartottak - mondta a főigazgató. A probléma az, hogy nagyon sokan nem ismerik a parlagfüvet, márpedig a védekezés a felismerésnél kezdődik - hangsúlyozta.
Ha a parlagfűirtási kötelezettségének nem tesz eleget egy ingatlantulajdonos vagy a földterület használója, legalább 15 ezer, de akár 5 millió forintos bírságot is kiszabhatnak rá – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum. A bírság nem csak a földterület méretétől függ, a belterületi ingatlanok esetében, tekintettel a nagyobb közegészségügyi veszélyre, magasabb lehet. Tavaly 154 belterületi bírságot szabtak ki a hatóságok, külterületen pedig 3871 esetben büntettek, összesen több mint 200 millió forint értékben.
Magyarországon több mint kétmillió ember szenved parlagfű-allergiától, ráadásul az allergiások száma minden évben 20 ezerrel nő.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.