Egymástól 700 méterre állítottak meg két szemben haladó vonatot Pécelnél

A helyszínen vizsgálják az eset körülményeit, egy ideig nem jártak a vonatok.

  • hvg.hu hvg.hu
Egymástól 700 méterre állítottak meg két szemben haladó vonatot Pécelnél

A Keleti pályaudvarról Hatvanba közlekedő G80-as vonat péntek reggel háromnegyed 7-kor Pécel állomás előtt nem állt meg a számára a továbbhaladást tiltó jelzőnél, hanem csak 60 méterrel később, amikor az automata vonatbefolyásoló berendezés megállította. Eközben Pécel állomásról a főváros felé indult volna a Hatvanból érkező S80-as vonat, ezt azonban megállították még a peron végénél.

A közlemény szerint

a két motorvonat egymástól biztonságos távolságra, 700 méterre megállt.

Az érintett vonatok utasait a katasztrófavédelem segítségével szállították le.

Az eset körülményeit a helyszínen vizsgálták, ezért délelőtt órákig szünetelt a vonatközlekedés Rákos és Pécel között, pótlóbuszok vitték az utasokat.

Néhány nappal ezelőtt Herceghalomnál történt hasonló eset, akkor egymástól 200 méterre állt meg egymástól két tehervonat. Márciusban ugyanennyin múlt, hogy ne rohanjon egymásnak két szerelvény Miskolcnál.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.