Újabb hangfelvétel: pályázati pénzzel akarták lekenyerezni a tiszafüredi ellenzéki jelöltet

Egy kikerült hangfelvétel szerint többféle módon is próbálták rávenni a tiszafüredi Spisák Györgyöt arra, hogy mondjon le és ne induljon el a fideszes polgármesterrel szemben.

  • hvg.hu hvg.hu
Újabb hangfelvétel: pályázati pénzzel akarták lekenyerezni a tiszafüredi ellenzéki jelöltet

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

A múlt héten az Egri Ügyek portál közzétett egy hangfelvételt, amelyen Oroján Sándor, az egri Fidesz ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy a politikai ellenfelekkel nem tárgyalni kell, hanem legyőzni őket.

Oroján egy tiszafüredi ügy apropóján magyarázta el az álláspontját, itt ugyanis még korábban megromlott a viszony a település jegyzője, Spisák György, valamint a helyi Fidesz között, és amikor 2014-ben a Fidesz jelöltje, Ujvári Imre lett Tiszafüred polgármestere, két hét múlva fel is mentette Spisákot állásából, aki perre is ment az ügy miatt. Spisák idén végül el is indul a város polgármesteri posztjáért a fideszes Ujvári Imrével szemben a Mindenki Magyarországa jelöltjeként.

Oroján a múlt héten kihozott felvételen arról beszélt, hogy "ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont! És ha valaki politikai ellenfele a tiszafüredi polgármesternek, akkor úgymond politikai ellenfele nekem is és Nyitrai Zsoltnak, meg a közösségnek, mert ő a rendszernek a politikai ellenfele". Azt is mondta, hogy "van egy Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelynek mindannyian tagjai vagyunk, és ha ezt a rendszert valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, az olyan, mintha a rendszer minden tagját sértené".

Végül kifejtette, hogy

a kétpólusú politizálásnak vége van. Tehát ez, ami per pillanat az országban történik, ez tényleg a NER-nek az építése és a kiterjesztése a teljes országra. Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul. Vannak lehetőségek pozíciókat adni.

"Meg kell mondanom, Kóka János kiválóan üzletel egyébként a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, de nem politizál. Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent. Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenféllé válik" - folytatódik a felvétel.

Az Egri Ügyek most egy újabb részletet közölt a felvételből, amelyen a lap szerint már Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre hallható, aki arról beszél, hogy többször is próbálták rávenni Spisákot, hogy mondjon le a képviselőségről, de ez nem történt meg, "mert ő nem lát arra garanciát, hogy akkor mi nem bántjuk a családját". A felvétel szerint felajánlották Spisáknak, hogy aláírnak egy papírt arról, hogy nem esik bántódása, ha lemond, illetve azt is, hogy pénzt kapjon.

Mert ha az anyagi oka számít, akkor még az sincs ellenemre, hogy kapjon valamit egy pályázatban, például egy megbízási szerződéssel vagy valamivel. Ebből láthatjátok, hogy nem az a célunk, hogy őt ellehetetlenítsük.

- hangzik el a felvételen.

Oroján maga a hangfelvétel első részével kapcsolatban még csütörtökön csak egy rövid közleményt adott ki, amelyben azt írta, a vele kapcsolatban megjelent híreket "az ellenzéki kampánycirkusz részének" tekinti, amellyel szerinte "Mirkóczki Ádám korrupciós ügyeiről akarják elterelni a figyelmet". Spisák még pénteken a Facebookon azt írta, feljelentést tett.

(Borítóképünkön Spisák György)

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.