Együttműködést ajánlott Budapestnek Orbán Viktor - a választás eredményei
Utolsó frissítés:
Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Szegeden és Egerben is az ellenzéki jelölt nyert a polgármester-választáson, a fővárosban pedig Karácsony Gergely diadalmaskodott. Nyert ugyanakkor Borkai Zsolt Győrben, az ő eredményére ezek szerint alig hatott a szexbotrány. A hvg.hu folyamatosan tudósít minden fontos és kritikus helyszínről, és eredményváró központból. Kövesse az érkező híreket perctől percre!
Most érkezett
Karácsony: Az ellenzéki politikát már mindenképpen megváltoztattuk
Bármi is lesz az eredmény: én köszönöm!
- írta Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt a Facebookon, este 7 óra után.
Úgy véli, gyomorforgató és egyszersmind lélekemelő kampányon vagyunk túl. Karácsony megköszönte a támogatást a csapatának, az ellenzéki pártoknak, az önkénteseknek, a családjának és a budapesti választóknak is.
"Az ellenzéki politikát már mindenképpen megváltoztattuk. Megváltoztattuk azzal, hogy világossá tettük: ideje van a rivalizálásnak, és ideje van az együttműködésnek. Megváltoztattuk azzal, hogy a legfontosabb kérdésekben, méltányos versenyben a választókra bíztuk a döntést. Hamarosan kiderül, hogy a választók adtak-e nekünk elég erőt, hogy Budapestet és az országot is megváltoztassuk" - tette hozzá.
Igen magas részvétellel zajlott vasárnap az önkormányzati választás, napközben azonban egy sor csalásgyanús eset történt, több esetben feljelentést tesznek a pártok. A nap közben történtekről itt olvashatja el beszámolóinkat.
Percről percre
A Bálnán belül értékeli majd az eredményeket Orbán Viktor
A kormányfő nem jön ki, az emeleten mondja el beszédét.
A józsefvárosi ellenzéknél jó a hangulat
Bezártak a szavazókörök
Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása. A választópolgárok reggel 6 és este 7 óra között adhatták le szavazatukat. A 10 278 szavazókört este 7 órakor be kellett zárni. Abban az esetben, ha este 7 órakor még sorban álltak választópolgárok a szavazáshoz, a 19 órakor már sorban állók még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem.
A szavazás befejezését követően a szavazatszámláló bizottságok hozzálátnak a voksok szétválogatásához, összeszámlálásához. A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát. Csak ezek után bonthatják fel az urnákat.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számlálja meg.
A nap eseményeiről itt olvashatnak részletesen!
Elszeparálták az újságírókat a Fidesz eredményváróján
A Fidesz eredményváróján egyelőre nagy a csend, tudósítónk szerint az eddigieknél is jobban elszeparálták az újságírókat, akiket most a Bálna Fővám téri elejébe száműztek, így azt se látják, ahogy a politikusok és celebek megérkeznek a helyszínre.
Úgy tudjuk, Kósa Lajos fél 8 körül sajtótájékoztatót tart majd, erről élőben beszámolunk majd Facebook-oldalunkon, és itt is.