Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Több hajó is útra kelt a Sió-csatornán, kihasználva a Sió-zsilip rövid ideig tartó nyitását, hogy eljusson a Dunáról a Balatonba, illetve a Balatonról a Dunára a vízszintszabályozó műtárgyak átépítése miatt kezdődő mintegy két éves közlekedési zárlat előtt.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az kedden azt mondta, a 2019. október 16-án megkezdett balatoni vízeresztés lehetővé teszi a hajózást a Sió-csatornán, amivel több hajó is élni kíván, a zsilipelés a Duna felől megkezdődött. A hajók hétfőn indultak el Keselyűsből, várhatóan csütörtök este, illetve péntek reggel érkeznek Siófokra - részletezte. A Balaton felől a zsilipelés október 23-án lesz, tájékoztatása szerint ebben érintett a vízügy egyik vontatási feladatot kapó mérőhajója.
Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta, a társaság mindössze egy régi, leselejtezett, eladásra szánt uszályát szeretné eljuttatni a Balatonról a Dunára.
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság korábbi nyilatkozata szerint a hónap végéig tartó vízeresztés következtében mintegy 3-5 centimétert fog csökkenni a Balaton vízállása. A Sió-zsilipet 100 centiméteres vízállásnál kezdték meg fokozatosan nyitni, keddig 1 centiméterrel csökkent a tó átlagos vízszintje a vizugy.hu adatai szerint.
(Képünk illusztráció)
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.