Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Momentum elnöke szigorú feltételekkel megy bele abba, hogy a Fővárosi Közgyűlésben támogassák az összefogást, az egyik ilyen a korrupció elleni harc.
Egy szavát sem szabad elhinni Orbán Viktornak, a háttérben az ellenzéki önkormányzatok minden lépését gáncsolni fogja
– röviden így foglalta össze Fekete-Győr András a HVG-nek adott interjúban, mire számít a kormánytól önkormányzati szinten a következő öt évben.
Ami a nagyberuházásokat illeti, a Momentum elnöke a Városliget esetében már nem állítana le futó beruházásokat, újabbak megkezdését viszont nem támogatná.
Fekete-Győr nem csak a kormánnyal, hanem az ellenzéki összefogással szemben is szigorú, feltételeket támaszt, és nem veszi törvényszerűnek, hogy a Fővárosi Közgyűlésben ők legyenek a mérleg nyelve és támogassák az összefogást. „Azt kértem a főpolgármestertől, hogy harcoljon velünk együtt a Lackner Csaba-félékkel szemben” – sorolta fel az egyiket.
Ahol pedig nincs arra nyitottság, hogy gyökeresen megújítsák a politikai kultúrát, mint például Pesterzsébeten, ott
ezt tudomásul veszik, és konstruktív ellenzékbe vonulnak.
Fekete-Győr az interjúban azt is elismerte, hogy a választói szimpátia alapján sokkal több momentumos polgármester is lehetne ma, de a pártnak mértékletesnek kellett lennie önmagával és alázatosnak a választóival szemben, és bevallani, hogy egyelőre nincs elég tapasztalata ahhoz, hogy városok tucatjait irányítsa. Öt év múlva azonban már teljesen más helyzet lesz – ígérte.
Arról, hogy a Momentum elnöke szeretne-e miniszterelnök lenni, és hogy pontosan milyen Budapestet szeretne, a HVG e heti lapszámában, illetve a hvg360-on olvashat.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.