Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Interjút készített a HVG David Cornstein amerikai nagykövettel. Budapesti amerikai nagykövetet talán még soha nem ért annyi kritika az amerikai sajtóban, mint David Cornsteint.
A nagykövet a bírálatokról, a Közép-európai Egyetem sorsáról, az Orbán Viktorral és a kormánnyal való kapcsolatáról, Oroszország és Kína nyomulásáról is beszélt, mi ajánlónkban az orosz–magyar viszonyt emeljük ki a beszélgetésből.
A felvetésre, miszerint Orbán túlzott oroszbarátságát látják a Nemzetközi Beruházási Bank székhelyválasztása, illetve a vezetőinek ígért diplomáciai mentesség kapcsán is, s ez az USA rosszallását is kiváltotta állítólag, a nagykövet azt mondta:
a Nemzetközi Beruházási Bank kamu bank, mert a céljainak nem sok köze van a banki tevékenységhez, és ezt az érintettek jól tudják. Így megpróbáltunk egy előállt rossz helyzetet valamiképp jobbá tenni, és – a részletek említése nélkül – azt hiszem, ezt sikerült is elérnünk.
A beszélgetés egy másik pontján Cornstein kijelenti, szintén üzenve az Orbán-kormánynak, hogy:
ahogy Oroszországtól, úgy Kínától sem remélhet ingyenebédet Magyarország.
A teljes interjút – benne azzal, mit mond Cornstein Karácsonyról, Sorosról és saját szerepéről – a csütörtöki HVG-ben, a hvg.hu oldalán és a hvg360-on olvashatja – szintén csütörtökön.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.