szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az önkormányzat egyelőre egy szakmai bizottságot állít fel, és objektív kritériumrendszert hoznak létre, amely a jövőben szabályozhatja, ki meddig tarthat nyitva.

Leszavazta azt a módosítást az erzsébetvárosi képviselő-testület, mely 2020. január elsejétől bevezette volna az éjféli zárórát a bulinegyedben – írta a 24.hu.

A rendkívüli képviselő-testületi ülésen elfogadtak viszont egy másik előterjesztést, amely támogatja, hogy változzon a záróra, ám nem egyből égetné fel a bulinegyedet.

A megszavazott tervezet a következő hónapokban egy szakmai bizottságot állít fel az önkormányzati képviselők (hárman Belső-Erzsébetvárosból), a rendőrség, a biztonsági szolgálatok, a civil szervezetek, illetve a vendéglátóhelyek üzemeltetőinek bevonásával. Egy objektív kritériumrendszert hoznak létre, amely a jövőben szabályozhatja, ki meddig tarthat nyitva.

Ezen kívül évi egymilliárd forintos támogatást kérnek a kormánytól, amely a turizmus után hagyott romokat hivatott orvosolni és a lakók életkörülményeit javítaná. A Niedermüller Péter (DK) által benyújtott javaslat alapján továbbá a rövid távú szálláskiadás, azaz az Airbnb szabályozása miatt is egyeztetést terveznek a kormánnyal.

A lap tudósítása szerint az ülésen heves vita alakult ki a bulinegyedről a képviselők és a lakók között. A helyiek egy részének elfogyott a türelme, mások pedig örülnek, hogy legalább van hova kimozdulni, még akkor is, ha a mostani állapot tarthatatlan.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Serdült Viktória Itthon

Éjféli záróra és megrendszabályozott Airbnb-k – mihez kezd a bulinegyeddel Niedermüller Péter?

Niedermüller Péter az ellenzéki kihívókat is legyőzve magabiztosan, a szavazatok 47,9 százalékával nyerte a hetedik kerületi polgármesterválasztást. A Demokratikus Koalíció politikusa a hvg.hu-nak azt mondta: nem szokása megváltoztatni az ígéreteit, ezért még mindig elfogadható kiindulópontnak tartja az éjféli zárórát a bulinegyedben. Ez alól csak azok kaphatnának felmentést, akik tesznek a zajártalom és a kosz ellen. Nem fognak örülni az Airbnb-lakáskiadók sem.