Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A volt főpolgármesterrel készült egy kétrészes interjú.
Rónai Egon készített interjút Tarlós István volt főpolgármesterrel, aki otthonában fogadta az ATV stábját. A kétrészes beszélgetésben Tarlós elmondta, milyen kapcsolat fűzi a politikához, a hatalomhoz. Többek közt elmesélte, hogy nem támogatta a kórházak államosítását és a mai napig nem írta alá a vagyonátadást jelentő dokumentumokat.
Ami főpolgármesteri megbízásának végét és a 2019-es választási vereségét illeti, elmondta: nem volt benne kraft a folytatáshoz, de utál veszíteni. A vereségért önmagát is hibáztatja, mert 29 év óta ez az első kampány, amit kiengedte a kezéből, talán azért is, mert nem akart igazán a pályán maradni.
Mint mondta, ha újra csinálhatná, akkor maga kezébe venné a kampányát, és vitázni is kiállna Karácsony Gergellyel, akivel jónak tartja mostani kapcsolatát és együttműködésre is kész lenne vele - mondta az ATV-nek.
Tarlós a riportban magánéletéről is beszélt, hogy a felesége biztosan a Mennyországba kerül, hogy „én oda kerülök-e, az határeset” – mondta.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.