Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Szombaton még csak a keleti megyékben van életben figyelmeztetés, vasárnapra viszont fél Magyarország ködbe borulhat.
A teljes Észak-Alföldre, valamint Békés, Heves, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a köd miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ezeken a helyeken hat óránál is hosszabb időn keresztül maradhat meg a köd, a látótávolság néhány száz méter.
Az ország többi részére hidegfront érkezik, napközben megélénkül, megerősödik a szél, így gyorsan javulnak a látási viszonyok.
Késő délutántól azonban fokozatosan gyengül a légmozgás, így estétől a Dunától keletre sokfelé, másutt csak kevesebb helyen a zúzmarás köd ismét terjeszkedésnek indulhat. A köddel, rétegfelhőzettel borított tájakon ónos szitálás előfordulhat. Az előrejelzés szerint vasárnap a Dunától keletre mindenütt, valamint Komárom-Esztergom megyében lehet tartósan sűrű köd.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.