Indul a kormányzati egyeztetés a gyöngyöspatai roma családokkal

A kormány képzések formájában adná meg a kártérítést, az államtitkárnak nincs válasza arra, mi lesz azokkal, akik pénzt szeretnének.

  • hvg.hu hvg.hu
Indul a kormányzati egyeztetés a gyöngyöspatai roma családokkal

A gyöngyöspatai romáknak „mindent megadnak, de pénzt nem” – mondta Orbán Viktor január közepi rádióinterjújában. Emlékezetes, a gyöngyöspatai szegregált roma diákoknak 100 millió forintot ítéltek meg kártérítésként, de az állam természetben fizetne.

Gyöngyöspatai témában tartott sajtótájékoztatót Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, amit a 444 idéz. Rétvári elmondta, hogy:

  • szerinte olyan helyzetről van szó, ami 2004 környékén keletkezett, a Gyurcsány-kormány alatt,
  • ezt a helyzetet az Orbán-kormány szüntette meg,
  • úgy véli, már nem áll fenn a szegregáció az iskolában, ezt a bíróság is elismerte.

Az államtitkár ismertette a kormány álláspontját, miszerint a megfelelő kárpótlás nem a készpénz, hanem egy oktatási program, amivel az esélyeik az életben jobbá tudnak válni, ha a képzéseket, ha utólag is, de megkapják.

A jövő héttől az érintett roma családokkal közvetlenül kezdenek egyeztetni, hogy mit szeretnének, milyen képzéseket szeretnének.

A képzések szintfelmérővel indulnának, hogy megtudják, kinek mire van szüksége. Megemlítette a pszichés segítséget, idegennyelvi képzést, informatikai képzést, beilleszkedést segítő képzést. Arra a kérdésre, hogy mi lesz azokkal a családokkal, akik nemet mondanak a természetbeni kártérítésre, Rétvári annyit felelt, hogy „majd meglátjuk.”

Úgy gondolja, hogy egy közvetlen konzultáció fog segíteni. „Mi elismerjük, hogy őket kár érte, nem is ennek nagyságrendjével vitatkozunk, hanem azon, hogy a jóvátétel miképpen történjen. A teljesítés módjában egyeztetünk a felperesekkel, és ha sikerül velük megegyezni, az teljesen jogszerű.”

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.